posztok Quaestor címkével

Magyar abszurd nem elhanyagolható sportos mellékszállal

#

rémálom vagy valóság?

Tanulságos cikksorozat első része jelent meg ma a 444.hu oldalán. A szerző az ügyészségtől kikért periratok alapján próbálja meg összerakni, miként működhetett a Quaestor cégcsoport hosszú-hosszú éveken át úgy, hogy egyrészt nem omlott össze, másrészt semmilyen hatóságnak nem tűnt fel a módszeresen űzött pilótajáték.

Roppant szomorú történet, számos olyan elemmel, ami a groteszk, az abszurd humor és a tragikomédia határán lavíroz.

Nem szeretném megbántani azokat, akik az utolsó megtakarított pénzüket is elvesztették a cég bukásával. Azokat sem, akik nem lehetetlenültek el, de mégis sok vagy éppenséggel kevés pénzük úszott el.

A blog jellege miatt azonban itt csak a sztori futballt, azaz az ETO-t érintő szálaira fókuszáltam és a cikk klubbal kapcsolatos megjegyzéseit szedtem össze.

„2010-hez közeledve az ETO Park és a győri focicsapat lett a Quaestor legnagyobb pénznyelője, ez a két cég nyolc év alatt vagy 16 milliárd forintot szívott fel a Quaestor felől, miközben visszafelé onnan sem jött semmi. (…) Az ETO FC stadionja a tervezett 2,5 milliárd forint helyett végül 5,5 milliárdba került; itt is remek volt az időzítés, néhány évvel az állami stadionépítési őrület előtt vágtak bele, így szinte semmi állami támogatást nem kaptak rá (igaz, kedvezményes állami, MFB-s hitelt igen). A focicsapat pedig évente eltüntetett nagyjából egymilliárd forintot: 1,7 milliárd forint kiadásra alig több mint hétszázmillió bevétel jutott.”

 

„A győri focisták is készpénzben kapták indokolatlanul nagy fizetéseik nagy részét.”

 

„Tarsoly néha arra hivatkozott, hogy elviszi a készpénzt autóval Győrbe, mert ott több költséges projektje volt a Quaestornak, például fizetni kellett a focisták sztárgázsiját (…)”

A magyar futball-bajnokságra nem véletlenül akasztották rá a bohócliga gúnynevet. Számos csörgősipkás ember fordult meg a hazai csapatok környékén. Voltak köztük, akiket a naivitás és a jószándék vezetett a pályák és klubházak világába, akadt azonban rengeteg hétpróbás gazember is. Általában rövid idő alatt eltűntek a süllyesztőben.

Nekünk ebből egy különleges példány jutott.

Tarsoly 11 évig volt az ETO tulajdonosa. A cikk alapján már a szerepvállalása is bűnben fogant , mert 2004-ben bőven előre menekült a cégcsoport.

Hányan és hányan tudták, hogy ez így van és mégis szabad utat adtak neki? Aztán később sem tettek semmit. Esetleg még sütkéreztek is a kétes minőségű sikerek fényében.

Olvassátok el a teljes cikket, no meg persze a beharangozott a két folytatást.

Nagyon tanulságos.

ingünk, gatyánk odalett



Néhány gondolat a harmadosztályról, létszámcsökkentésről, licencekről, és egyéb pénzügyi dolgokról

#

Hogy mi az NB3-ban indulunk az már fixnek tűnik. De sokan (az után amit az Újpesttel nem is olyan régen végigtolt az MLSZ erőből) joggal észrevették, hogy senki sem igazán sietett a segítségünkre, sőt a személyes kedvenc mondatom is a nagy semmi lebegtetése közben látott napvilágot, amikor a kedves vezető átadta Borkainak, hogy “ebben az országban közpénz futballra nem költhető”. Aha…

Mindeközben nagyjából azóta, mikortól szárnyra kaptak a hírek, mi szerint Garancsi az MLSZ elnökségi tagja lesz, lehetett számítani arra, hogy kevesebb indulóval rajtol majd hamarosan a liga. Ugye a fent említett klubvezetőnek régi vesszőparipája a kisebb létszámú első osztály. Ugyebár TAO pénzek, amik tulajdonképpen ellenőrizhetetlenül folynak bele a sportba manapság, tv közvetítési jogdíjak, illetve a következő szezontól érkeznek a szerencsejáték pénzei is a klubokhoz. Ugye érthető már miért kell kevesebb csapat az első osztályba.

Most pedig egyre többször szembesülünk (persze csak fű alatt megszellőztetett hírek formájában) azzal, hogy nagyon kevés az a csapat amelyik biztosan stabil lábakon elindulhat jövőre az első osztályban (nem kell nagy látnoki képességekkel rendelkezni ahhoz, hogy átgondoljuk melyik tulajdonosi érdekeltség csapatai ezek), és rengeteg csapat robog még a szopórolleren, mert nem valószínű hogy kapnak licencet jövőre. Ahogy a csakblog írta tegnap rohadtul szórakoztató (a kellő groteszk humorra fogékonyaknak persze) hogy most, mikor végre a licencszabályzatot komolyan veszik a versenyszabályzatba magasról szarnak bele. “Majd a nyáron átbeszéljük fiúk!”  Pedig ahogy Varjú Tamás mondta, 4-5 csapatnak kisebbfajta csoda kellene ahhoz hogy jövőre elinduljanak az első osztályban. Ennek fiskális okairól lásd ugye az előző bekezdést.

Ezeket mind végiggondolva kicsit talán már jobban kikristályosodhat, hogy miért nem jelent meg a segítségünkre bárki, és miért nézte végig azt mindenki, ahogy csendben tönkremegyünk, és mintegy kegyeletadományként megajándékozva minket a végén egy NB3-as indulási joggal, amit tudatosan a sok “beszántjuk, ledózeroljuk, dögkút” egyéb poszt apokaliptikus képek után mindenki örömforrásként él meg. Hiába, ez a világ egy hatalmas P+R, és kampányesemény.

Jövőre pedig elképzelhető, hogy egy jól megvágott első osztály indul majd a bajnokságban, steril, jó barát tulajdonosi körrel. Ki lepődik meg még 2015-ben idehaza bármin ebben az országban? Ezek után ahogy nagyd kolléga írta az előbb, izgatottan várjuk a délutáni MLSZ sajtótájékoztatót.


Jövőre NB3!

#

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata közleményt adott ki kedden a győri ETO labdarúgócsapattal kapcsolatban. Borkai Zsolt polgármester elmondta: „Az ETO nem szűnik meg, lesz mire jövőt építeni, ami a sajnálatosan kialakult körülmények között szinte csodaként fogható fel. A győri utánpótlás csapatok fiataljai, valamint a kiválóra minősített akadémia a jövőben is kiemelt egyesületként, a legmagasabb osztályú bajnokságokban szerepelhetnek, ehhez a kedden minden feltétel adottá vált. A győri futball ezzel új útra lép, hiszen az NB 3-as indulási jog jó alapot jelent arra, hogy a csapat belátható időn belül visszakerülhessen a legmagasabb osztályba, ráadásul nevelőegyesületként, azokra a fiatal győri tehetségekre építve, akik továbbra is a legjobbak között fejlődhetnek a hazai bajnokságokban.

Dr. Drucskó Zoltán, az ETO Futsal kft. ügyvezetője kiemelte: „A mai napon hosszú egyeztetések után – a jogszabályi előírásoknak teljes mértékben megfelelve – megállapodott a „cs. a.” Győri ETO FC kft. és az ETO Futsal kft., hogy az alacsonyabb osztályú indulási jogokat a 2015-2016-os bajnokságtól kezdődően átveszi a futsal club. Sportszervezetünknek sikerült rendeznie azt a köztartozást, amely egyik gátja lehetett volna az ETO megmentésének, köszönet mindenkinek, aki ennek részese volt. Az elmúlt időszakban rengeteget dolgoztunk a városvezetéssel, hogy a mai napon idáig eljuthattunk, és a jövőben Győr város támogatásával mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az ETO ismét régi fényében tündökölhessen.


Miért beteg a magyar futball?

#

Van az a semmit sem jelentő mondás itthon, miszerint jó Ferencváros nélkül nincs jó magyar labdarúgás.

No ezt sikerült megfejelnie Batik Bence (21) sporttársnak, aki szerint:

“Hazudik, aki azt mondja, hogy nem akar egyszer a Fradiban játszani.”

Csak én gondolom úgy, hogy ez egy egetverő baromság és a fiatalembert az sem menti, hogy mindezt a fradi.hu oldalnak bírta mondani?

Azt azért szeretném hinni, hogy amikor végre kiegyenesednek a kérdőjelek Győrben és kiderül, melyik ligában indul a 2015-16-os szezonban egy ETO nevű futballcsapat, a most a klub kötelékébe tartozó, helyi kötődésű srácoknak nem lesz kérdés: hol szeretnének játszani?


ETO – Lombard 1-1

#

Az Origo úgy értesült, hogy a Lombard Kézizálog Zrt. tulajdonosát állították elő a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. Az intézkedést megelőzően nyomozók házkutatást tartottak a férfi lakhelyén és a vagyon-visszaszerzési intézkedéseket is megkezdték, tájékoztat a rendőrség.


Szabad a pálya…

#

Elkezdődött…

http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/mi-lesz-az-eto-jatekosokkal-a-dvtk-es-a-fradi-is-lesben-all-2411487

Pénteken jár le a szokásos ügymenet szerint az elégtelen licenszkérelmet benyújtók számára nyitva álló hiánypótlási időszak.

Az ETO szemszögéből ez egy teljesen irreleváns határnap, hisz’ csak a totál naívak gondolhatták akár csak egy percig is, hogy ez sikerülhet. Pénzügyi garancia ebben a helyzetben. Muhaha…

Ehhez képest viszonylag sokáig csendben volt mindenki a jelenlegi keret szétcincálása kapcsán, talán csak Miriuta Laci egyszeri kifakadása volt meg. Amit persze Vörösbaranyi gyorsan helyre is tett. Muhaha…

Most pedig itt vannak az első potenciális kérők, legalábbis az nso.hu szerint.

A 2006-07-es szezon utolsó meccsén úgy fogadtuk a Diósgyőrt a még nem ETO Parkban, de már közel sem Rába Stadionban (értsd! félkész keleti lelátó, plusz egy csomó konténer), hogy ha kikapunk, ki is eshetünk. A DVTK-nak ellenben már tök mindegy volt.

Miskolcon voltam egyetemista, az ott eltöltött időszakom alatt a csapat volt első- meg másodosztályú is mint rendesen és talán pont akkortájt készült a “felelős gazdálkodásnak” köszönhetően alászállni a pokolba, azaz a megyei bajnokságba.

Szóval inkább fordítva szokott nekimenni a DVTK az utolsó meccsnek.

Finoman szólva látszott is a hozzáállásokukon, sima 4-0 lett a vége. Mindenki boldog volt: mi a bennmaradás miatt, ők meg csak úgy. A nemszomjas szurkolóik 0-2-nél kilőtték az összes petárdát, meggyújtották a komplett görögtűz készletet, mert még abban az állapotban is tudták, ők itt ma nem rúgnak gólt, mert nagyon harap az ETO. Muhaha…

Ha akkor azt mondja nekem valaki, hogy nyolc év múlva a totális anyagi csődben lévő győri csapat szabadon igazolható játékosai közül fog szemezgetni a stabil lábakon álló Diósgyőr szakmai stábja, azt biztos, hogy körberöhögtem volna.

Persze azt sem tudhattam anno, hogy 2015-ben a volt évfolyamtársam (Szabó Tamás) igazgatja majd a DVTK-t, illetve Tarsoly már majdnem letudta az első 30 napot előzetesben.


Győr meg akarja szerezni a komplett ETO Parkot

#

…a kisalfold.hu-tól tudjuk:

http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/borkai_zsolt_atvennenk_a_teljes_eto_parkot_-_peldas_osszefogas_gyor_2020-ig_szolo_gazdasagi_programja/2427775/

Győr polgármestere rögtön hozzátette: “az, hogy ez jogilag megvalósulhat-e, a felszámolóbiztos vevő lesz-e erre az elképzelésre, egyelőre nem lehet megmondani”.

Azért szólhatna már valaki a polgármesternek, hogy a csődeljárás és a felszámolás két külön jogi kategória.

Míg az előbbi, a hitelezőkkel történt megegyezések után a cég további működését célozza, a felszámolás végén a vállalkozás jogutód nélkül megszűnik.

Nagyon nem mindegy.


Bulvár ETO

#

Valószínűleg szükségszerű, hogy ilyen túlfeszített helyzetben vannak balhék. Ebből úgy tűnik, az ETO-saga sem maradhatott ki.

Tegnap azt írta az újság (http://www.kisalfold.hu/sport/tavozik_gyorbol_sztevanovic/2427646/), hogy Tokody Tibiék lábtengóztak a tornateremben, amikor megjelent Szása és az egyik résztvevőt (ma már tudjuk, Gál András az) miután az irodájába invitálta, kirúgta. Az ok állítólag maga a lábtenisz-parti.

A fiatalember ezt követően anyázni kezdett munkajogi polémiába keveredett a sportigazgatóval, akiből kijött a szerb vér az eltérő kulturális háttér és toroknál megrángatta vitapartnerét.

szása

A konklúzió: Szásának mennie kell.

Na erre mi történik ma?

Az egész dolog k***rvára nem úgy volt, ahogy.

(http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/gyori-eto-nincs-sztevanovics-ugy-aligha-tavozik-barki-is-2410609)

Volt vita, de tettlegesség nem, amit mi sem bizonyít jobban, hogy nincs rendőrségi feljelentés.

Tudom én jól, hogy minálunk szeretnek az emberek a rendőrségre futkározni, de valahogy számomra nem életszerű egy ilyen szituban az azonnali mószerolás.

Baráti, ismerősi körben sokat kispályáztam, viszonylag stabil emberanyaggal. Volt egy srác, aki minden alkalommal, amikor szögletet végzett el, konzekvensen fejbe rúgott a labdával. Mondhatjátok persze, hogy minek álltam mindig én védekező pozícióban az alapvonalnál, de erre csak annyit felelhetek, szerettem a veszélyt.

No egyszer eljött az igazság pillanata. Egy hosszú felívelésnél mögöttem állt és amikor felugrottunk, tudatosan hátrakönyököltem. A tippmixen 1 az 1.000-hez adták volna, hogy orrba találom, de nekem összejött. Amikor a két csont (könyök vs. nózi) találkozott, már milliószor megbántam. Nem lett vészes a végeredmény, de nem győztem elnézést kérni. Ő megnyugtatott: tudja, hogy nem volt szándékos. Na ez volt a legsz***rabb.

Ez csak azért jutott eszembe, mert ha jól belegondolok, benne lehetett volna a pakliban egy hosszú rendőrségi meg bírósági procedúra, aminek a végén elmeszelhettek volna könnyű testi sértésért, mert mondjuk nem lett törés.

De itt most szó sincs ilyenről: G. András nem nyomta fel Sz. Sztevanovicsot és mindenki boldogan ment be dolgozni ma is.

A kérdés már csak az, mit keresett Pinyő a helyszínen?