posztok NBIII címkével

A múlt, a jelen és a Csorna

#

A múlt, amit ismerünk.
Az őszi szezont jól kezdtük, kipipáltuk a papírformát, majd kisatíroztak minket an NBI-es fiókcsapatok. Aztán edzőt váltottunk és Németh Zoltán helyére Preszeller Tamás került, akivel kozmetikáztuk egy kicsit az év végét, de az utolsó mérkőzést a Dorog ellen így is elbuktuk, ami pont azért volt fájó, mert közvetlen riválisról beszélünk.

A jelen, amiben élünk.
Drucskó Zoltán már erősítésekről beszél az eto.hu-n, ami mindenképpen szükséges. Eddig Imrik László neve merült fel. A támadó fehérvári születésű, ám Győrben mutatkozott be, ami ellensúlyozza fehérvári mivoltát. Reméljük gólokkal járul hozzá a tavaszhoz és segíti a fiatalabb generációt. A többi igazolást majd figyelemmel követjük és mi is beszámolunk róla.

tabella3.1

Mi a jövő?
A csapatot szeretjük ez nem kétséges, NBIII ide vagy oda. Viszont az NBII-be fel kell jutni, főleg mert nem irreális az elvárás. Fiatal csapatunk van, de állítólag egy akadémián edződött, bizonyítani akaró együttesről beszélünk. Nem érdekel ha a fradi II vagy a vidi II megver minket, a többi csapat elleni győzelem viszont elvárható.
Nagyon jó lesz a kezdés, mert február 14-én a tökutolsó Csorna ellen kezdünk. Legyen egy sima 3-0 és robogjunk be vele a NBII kapujába.

HAJRÁ ETO!


A tegnapi sajtótájékoztató leglényegesebb információi

#

Szezon előtti sajtótájékoztatót tartott tegnap a klub, Németh Zoltán vezetőedző, Preszeller Tamás szakmai igazgató, és Korsós György klubmenedzser szórakoztatta bájos hangján a nagyérdeműt. A lényeg nagyjából annyi, hogy:

  • A játékosok motiváltak, szólt a kinyilatkoztatás
  • Még két ember érkezhet a csapathoz
  • Minden környékbeli vidéki klubbal igyekeznek majd felvenni a kapcsolatot, összefogdosni a helyi, és környékbeli tehetségeket
  • Jövő hétfőtől lehet bérletet váltani, lesz 5.000 Forintért, a plafon 15.000 Forint lesz
  • A 15.000 Forintos bérlet mellé jár majd mez az új címerrel vagy névre szóló sál
  • Az 5.000 Forintos bérletet váltóknak féláron lesznek a fenti termékek
  • A meccseket a tervek szerint szombatonként 17 órától rendezik
  • Csak a Nyugati lelátó lesz nyitva a mérkőzésekre
  • A meccsjegyek 500 Forint és 1.500 Forint között lesznek
  • A jövő hét elején már lesz sorsolás állítólag

Dióhéjban ennyi, bő egy hónap múlva indul a bajnokság, lassan lehet készíteni a mezeket, sálakat, a hangszálakat, és a szotyis zacskókat.


Gyors összegző az eddigi két felkészülési mérkőzésen pályára lépőkről

#

Sokan még mindig neveket tanulunk a következő szezonra, miközben kezd kialakulni a végleges névsor a csapat háza táján. Eddig két felkészülési mérkőzésen vagyunk túl, a következő szombaton vár ránk 11 órakor idehaza, de addig is nézzük meg miből főztünk az első két meccsen:

Horváth D., Deli, Köles, Nagy Á., Kelemen, Kozma, Németh M., Pongrácz, Dávid, Lénárt, Medgyes, Kerékgyártó, Szabó B., Vankó, Weitner, Illés, Mayer, Horváth R.

Különösebben realisztikus hír további érkezőkről igazából nincs, úgy hogy ideje lesz séró alá vésni ezeket a neveket, mert jövőre valószínűleg ez lesz annak a csapatnak a gerince, amelyik feljut minden reményünk szerint a másodosztályba. De ennyire ne fussunk előre, előbb egy sorsolással is beérnénk már.


Még két hét a sorsolásig

#

A nevezések véglegesítése után, várhatóan két héten belül jelenik meg a labdarúgó NBIII 2015/2016-os idényének a sorsolása. A tervek szerint három csoportban húsz csapat versengett volna, a bajnokság augusztus elsejével rajtol.

Az info az nb3.hu oldalról van. Lassan ugyan, de mi is barátkozunk ezzel az oldallal.


NBIII – Gyorstalpaló

#

Egy ideje már él a következő szezonra érvényes aktuális versenykiírás, gyorsan kiszedjük a lényeges információkat, hogy ne kelljen mindenkinek küzdenie a jogi szöveggel, és egyből rá tudjunk cuppanni a lényegre. Szóval:

nb3_kiiras

A képre kattintva az egész versenykiírás olvashatóvá válik. via: dokumentumtar.mlsz.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tovább →