posztok feljutás címkével

Mi? Merre? Hány méter?

#

nincs több ötletem… feladom…

Rövid kis hírecskét olvastam a mai Nemzeti Sport B-oldalán. Semmi különös, csupán készülődik a magyar futballhátország az új szezonra és innen meg onnan pottyan egy-egy információs morzsa. Vannak kevésbé szerencsés szerkesztők, akiknek nem osztottak lapot az EB kapcsán, ők pedig nyilván ugranak is minden lehetőségre: teljen az oldal! Nem lehet az egész újságot tippmix étlappal telerakni.

Azt mondja, hogy.

„Némi gondolkodás és az (sic!) Győri ETO-val történt tárgyalás után a Kozármisleny vezetősége pénteken úgy döntött, vállalja a szereplést az NB II-ben (…)”

Tessék?

Én már igazából nem csodálkozom semmin. Egyrészt a menedzsment saját játékszernek tekinti a sok sebből vérző szakosztályt és a stratégia szerves része, hogy mi (ti. Drucskó  & Co.) fenntartjuk/üzemeltetjük, nektek (ti. szurkolók) meg kuss. Ha valamit közölni szeretnénk a pór néppel, akkor magunkhoz hívatjuk a mindig kész médiát és csöpögtetünk valamit. Kényes kérdés nincs.

Az érem másik oldala, hogy szerintem itt már jó ideje azzal nyugtatta magát a Fej, hogy ha máshogy nem: adminisztrációs úton csak meglesz a második liga.

Jöttek az újabb és újabb verziók: 1. A Dorog és az Óvár feljuthat ugyan, de nem lesz licensze. 2. Keleten pepitában: kizárt, hogy a Cigánd képes legyen elindulni. 3. A Dunaújváros vagy az SZTK bennmarad az NB II-ben, de nem tud vagy akar ott játszani. 4. Aztán maradt az utolsó mentsvár: Kozármisleny.

Minden eshetőség megbukott sorra. Szomorú, hogy ez igazából a szavak szintjén túl nem rázta meg Drucskóékat. Mondjuk miért vagyok meglepve? A lényeg sínen van: kiemelt Akadémia lett az ETO…

Most annyival lettünk okosabbak, hogy kísérleteztek. Mivel sehol máshol nem olvastam az un. tárgyalásról, csak elképzeléseim lehetnek a folyamatról.

Íme egy lehetséges opció. (Természetesen az alábbi párbeszéd kizárólag a képzelet szüleménye, az a valósággal köszönő viszonyban sincs!)

„ETO: Sziasztok! Tudunk beszélni?

Misleny: Persze! Miről lenne szó?

E: Mi a helyzet az NB II-vel? Tudtok indulni?

M: Nehéz ügy, még nem döntöttük el.

E: Ma van a határidő.

M: Tudjuk.

E: Esetleg…?

M: Ha gondoljátok. Mondjatok egy számot!

E: X.

M: Kevés.

E: Biztos?

M: Biztos.

E: Hát legalább tettünk egy próbát…

M: Aha. Na szevasztok!”

Itt tartunk/tarthatunk.

 


Mi csak jót akarunk

#

menny vagy pokol?

„A célkitűzésünk az, hogy egy év alatt megnyerjük az NB III-at és minél hamarabb visszakerüljünk az első osztályba. Bízunk az akadémiánkban, a játékosaink eddigi képzésében, nagyrészt rájuk akarjuk építeni a jövőnket.”

[részlet Preszeller Tamás nyilatkozatából, ami 2015. június 18-án a kisalfold.hu oldalon jelent meg]

Drucskó Zoltán indulatos és tulajdonképpen igaza van.

Tegye a szívére mindenki a kezét, ki ne lenne az, ha az általa elnökölt klub futballcsapatának egy újabb meccsén volt botrány, ami után borítékolható a következő nagyobb összegű büntetés.

Drucskó Zoltán durcás és tulajdonképpen igaza van.

Volt egy viszonylag nyugis pozíciója, mint az ETO futsalosainak elnöke. Nem mondhatjuk, hogy beejtőernyőzte magát oda, hiszen azért neki komoly kispályás előélete volt, ráadásul a győri csapatnál sem a készbe ült bele, fel kellett építeni azt a konstrukciót, ami nemzetközi mércével is működik.

Aztán beütött a krach: Tarsoly Csabát elvitték a rendőrök és a két évvel korábban bajnok ETO piszok nagy bajba került.

Szinte biztos vagyok benne, hogy amennyiben Drucskó Zoltánnak megadták volna a lehetőséget arra, hogy kizárólag észérvek alapján dönthessen a futballcsapat átvételéről, nemet mondott volna.

Nem ez volt a helyzet, így aztán jöhetett a maszlag a felelősségtudatról, blablabla… mert kértek valamit Pelikán elvtárstól és a rózsaszín hétköznapok hirtelen eltűntek.

Drucskó Zoltán mérges az ultrákra és tulajdonképpen igaza van.

Azt azonban nem tudja vagy nem akarja észrevenni, hogy a saját és a stábja által állított kelepcébe sétált bele. A kérdés csak az: naiv volt vagy csak simán elszámolta magát?

Triviális dolog, hogy egy csapat nem létezhet szurkolók nélkül. Persze a politikai befolyástól meg korrupciótól áthatott magyarfociban ez sem igaz, elég csak megnézni a bohócliga néző statisztikáit egy-egy forduló után.

anyám! én nem ilyen lovat akartam!

De akkor is!

Talán erre figyelemmel tett az új éra komoly gesztusokat az un. szurkolói csoportoknak, akik köszönték szépen a lehetőséget és éltek vele, igaz viszonylag hamar kiderült, hogy a kinyújtott kisujjal szemben sokszor a kar sem feltétlenül elegendő.

Ez volt az első hiba.

Nagyobb problémát jelentett és jelent, hogy a klub az első pillanattól kezdve csak részben volt őszinte a szurkolókkal. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy bár jelezték a nehézségeket (ebben egyébként a csapathoz formailag nem kötődő polgármester járt az élen), de a kommunikáció fősodrában mégis csak az állt: nem lesz itt semmi gond, az NB II elérése nem okozhat nehézséget.

Aki mondjuk látott már ötvennél több díjmérkőzést, az hamar rájöhetett, ez nem feltétlenül igaz. Azt gondolom, hogy ennek minimum az elsőligás tarcsikkal szemben megvívott derbik után át kellett jönnie. A propaganda akkor éppen arról szólt, hogy ezek a csapatok nem riválisok a feljutásban.

Aztán a bíztató tavaszi rajt után jött az egy-kettő-három-négy-öt, többnyire reménytelen X, elviekben olyan csapatok ellen, akiknek nincsenek igazából céljaik és a papagájkommandó még mindig a gondtalan feljutásról beszélt.

Ezt már tényleg nem kellett volna.

No nem azért, mert mindez menlevelet ad az egyre frusztráltabb keménymag randalírozására Sárváron. Arra egész egyszerűen nincs elfogadható magyarázat. Még akkor sem, ha most újabb lendületet kapott a jószándékú kisemberről szóló mítosz építése, aki hóban, fagyban és sárban követi szeretett csapatát, az idejét és a pénzét nem kímélve és még szép, hogy ideges lesz, ha azt látja a pályán, amit. A foci szubkultúrája nyilván nem hasonlítható össze más területekkel, ettől függetlenül súlyos aránytévesztés most azt mondani, hogy a szombati hírig, igazából csak figyelemfelhívás és demonstráció volt az aktuális lehetetlen állapotok miatt. (Ha ez tényleg így van, akkor első lépésként pl. össze lehet majd dobni a büntit, srácok!)

Szóval a kamuzó menedzsment és a szerepzavarral küzdő szurkolói csoport iszapbirkózása új szintre lépett, ami a felek deklarált jószándéka mellett is a 112 éves klub kimúlásához vezethet. Az ingerültség most már mind a két oldalon elég nagy és igazából nem tudom, hogy mi vezethetne enyhüléshez.

Talán egyedül az, hogy valami csoda folytán mégis összejön a feljutás, aztán utána nyártól mindenki azzal foglalkozik, ami a dolga.

Én mindenesetre örülök, hogy huszonhat forduló után végre olyan edző fog a kispadon ülni, aki feltételezhetően munkabér ellenében dolgozik, így talán a felelősségérzete is nagyobb lesz.

Kezdetnek nem rossz.

„Többször beszéltünk a játékosokkal, akik mindig megígérték, hogy ők megtesznek mindent és együtt sikerülni fog. Volt olyan alkalom már – többek között most szombaton, Sárváron is – hogy a mérkőzés után az öltözőben próbáltunk hatni a játékosokra, hogy igen is tegyenek meg mindent a csapatért és a városért, haljanak meg a pályán, és hogy fogják fel, hogy amikor felveszik a mezt, akkor mit is képviselnek. Éppen ezért sem értjük Drucskó Úr azon kijelentését, hogy rá kellett zárni a fiúkra az öltöző ajtaját. Hiszen jártunk már ott, beszéltünk is velük és soha nem fajult tettlegességig a beszélgetés, ez soha fel sem merült bennünk.”

[részlet a szurkolói csoportok által 2016. április 11-én kiadott nyílt levélből]

hatni szerettek volna


Most vagy soha!

#

“Németh Gyula: Rendhagyó csupán az volt, hogy amiről beszélt, azt meg is valósította.

Verebes József: Most is van egy sokakat meghökkentő véleményem. A Rábánál egyik magyar csapat sem jobb.”

(a Népsport 1981-es karácsonyi számából)

“Aki sportembernek tartja magát, és nem jár manapság a Rába mérkőzéseire, az önmaga ellensége.”

(Józsa Károly, a megyei sporthivatal vezetője az Ózd elleni, 9-2-re megnyert mérkőzés után)

zöld az isten

Holnap délután kettőkor Csornán útjára indul a labda és az ETO számára a jövő szempontjából minden bizonnyal a legfontosabb félszezon kezdődik. Túlzónak tetszik a kijelentés, de nem hiszem, hogy nagy kockázatot vállalok azzal, ha azt mondom: amennyiben most nem jön össze a feljutás, nagyon hosszú időre elfelejthetjük Győrben a magasabb osztályú labdarúgást.

(Patinás, szép eredményeket maga mögött tudó, valaha rengeteg nézőt és szimpatizánst megmozgató, ráadásul az ETO nevét viselő csapatsport elsorvadására sajnos van példa a közelmúltból. A férfi kézilabdázók agóniája több éves történet és nem látszik jele, hogy a klub belátható időn belül visszatérne oda, ahol a helye lenne. A miheztartás végett: a kézilabda versenyrendszerében a másodosztály talán a magyarfoci harmadik vonalával vethető össze. Nagyon nem jó ez így, de ez van.)

Dorog, Mosonmagyaróvár, BKV, Andráshida, Érd, Diósd, III. kerület, Tatabánya, Csepel, Sárvár, Csorna, Balatonfüred.

Minden tiszteletem a fent felsorolt tizenkét klubé, ettől függetlenül nem tűnik lehetetlen küldetésnek, hogy közülük legfeljebb egy álljon előttünk a tabellán az idény zárásakor.

És ez még akkor is így van, ha láthatóan továbbra sem vet fel bennünket a pénz, és ettől biztosan nem függetlenül a keret frissítését is valószínűleg csalódásként éli meg egy átlagos szurkoló.

Aki természetesen bízik a dolgok jóra fordulásában, aggódó tekintetét egyszer sem veszi le a klub vezetőiről, amit mondanak neki azt elhiszi vagy el akarja hinni, mert tiszta fejjel és logikusan gondolkodva nem látja be, hogy egy prosperáló városban miért nincs létjogosultsága egy mezei bohócligás csapatnak, amikor még egy falunak is telik rá.

Igaz, hogy Szent István nem Győr mellett ajánlotta fel az országot Szűz Máriának.

Srácok! Vonatkoztassatok el mindentől, tegyétek ki a szíveteket és a lelketeket a pályán, de főképp ne feledjétek!

Most vagy soha!

mennyország


Tovább az eszköztárra