posztok átigazolás címkével


Álljunk meg egy szóra!

#

priskin eto

A csallóközi Komáromban született Priskin Tamás 14 évesen, 2001-ben került Győrbe.

2003 és 2006 között már az első csapat keretét erősítette és 67 meccsen 24 gólt lőtt.

Sok év légióskodás után 2014 nyarán visszatért az ETO-hoz és a most véget ért szezonban 28 mérkőzésen összesen 11 találatot szerzett.

Az ETO csődjével kapcsolatos hírek megjelenését követően a még hátralévő 11 meccsből 10-szer volt kezdő. Minden alkalommal végigjátszotta a 90 percet és hat gólt rúgott.

Priskin Tamás a pozsonyi Slovanba igazol.

A hírre a magukat ETO szurkolóknak nevezők közül páran hisztériás rohamot kaptak.

Szánalmas, csicska, Júdás, zsoldos, áruló – szólt a megfellebbezhetetlen ítélet.

Agyrém.

Amikor két évvel ezelőtt, a csapat bajnoki címének megünneplése okán az ultrák valamennyi külföldi játékos felé a nemzeti zászlajuk megjelenítésével tisztelegtek, azt hittem mások, többek vagyunk.

Ez a kegyelmi állapot nem tartott sokáig, mivel mindenféle náci hordák egyes csoportok hőbörgése miatt az UCSK feloszlatta magát.

Úgy tűnik, hogy a fejekben azóta sem sikerült rendet teremteni.


“A fiatalok mellé azért kellenek a rutinosabb játékosok is”

#

Szóban már több játékossal is egyeztettünk, szeretnénk korábban Győrött szereplő labdarúgókat visszahívni. Képben van többek közt Szabó Zsolt, Weitner Ádám, Zámbó Bence, Pongrácz Viktor és Vankó Imre leigazolása, mert a fiatalok mellé azért kellenek rutinosabb játékosok is.

Nyilatkozta Drucskó Zoltán a nyomtatott Kisalföldnek. A lap egyébként úgy tudja a klub szakmai stábjának megnevezése a hétvégén esedékes.


Koltai

#

Narancsban, de még ETO dresszben

Finoman szólva is hullámokat vet az online térben Koltai Tamás mai nyilatkozata, ami első közlésben a Kisalföldben jelent meg és már sfefe kolléga is idézett belőle részleteket.

Az egy dolog, hogy például olyan sztárok és valódi labdarúgók mint Gianluigi Buffon vagy éppen Angelo Di Livio egykori lépéseit vetik össze az ETO elhagyásáról szóló döntésével, de már-már a klubhoz való elkötelezettségét is megkérdőjelezik sokan.

Teszik egy olyan játékos kapcsán, aki gyakorlatilag a komplett pályafutását az ETO-nál töltötte.

Személy szerint én is nagyon örülnék, ha az NB III-ból újra az első ligát megcélzó csapat keretében minél többen lennének olyan, magyar szintén minőségi játékosok, akik most is itt vannak és akik számára a mezre varrt címer nem csak a munkaadó logóját jelenti.

Ez azonban egyszerűen nem várható el! És most nem arról beszélek, hogy Buffonnak meg Di Livionak nyilván belefért a büdzséjébe egy-két alsóbb osztályban eltöltött év, annak minden kényelmetlenségével együtt.

Mindenki nézzen már magába!

Őszintén és tiszta szívvel ki merik jelenteni a kritikusok, hogy az adott munkahelyüket akkor is tovább szolgálnák feltétel nélkül, ha az éppen nagy bajban lenne és egyébként lenne számukra lehetőség a továbblépésre?

Aki így tesz, az előtt tényleg megemelem nem létező kalapomat, de aki nem, azt sem vetem meg.

Koltai egyetlen kérdésre ad rossz választ a cikkben.

– Előfordulhat, hogy egy másik győri csapat, a Gyirmót  NB I-es lesz. Ha hívnák, akkor odaigazolna?
– Mivel győri vagyok és sok minden a városhoz köt, ebből a szempontból  előnyös  lehetne. Nyilván nem csak rajtam múlik a dolog, s akár ez a  megoldás is előfordulhat.

No ezt tényleg nem kellett volna, Tamás!

 


Uborka szezon télen

#

Miriuta, a “mi Mirjucánk” azt ígérte, hogy ledaráljuk a mezőnyt majd tavasszal. Az biztos, hogy rendesen felkavarta az állóvizet, távozók oldalon személyes kedvenceim is áldozatul estek Babic, Dudás, Varga… hát ez van, talán valami új kezdete lesz valóban. (Attól mondjuk tartok, hogy a Fradiba távozó Varga összekapja magát és megsorozza a mezőnyt.) A lényeg, hogy úgy tűnik van elképzelése a fociról és szabad kezet kapott, mert repkednek a nevek a még távozókról. Például Stieber, aki nem tudom, hogy jutott idáig, pedig őt biztosra vettem, hogy a csapat egyik kulcsembere lehet.

Az input már jóval kevesebb. Ha hihetünk az NSO adatainak (miért ne hinnénk, mik vagyunk mi rákhalászok?) alig 6 játékos van szemmel tartva. Közülük a román Bucsa talán erősítés lesz és ha összejön a szintén román Minca, aki lendíthetne a szekéren. Az aktuális hír még a két szélső hátvéd próbajátéka, ami szintén fontos lesz, főleg, ha Svec is kikerül a győri szeszgyár légköréből.

Egyenlőre ennyit, ha lesz új fejlemény  jelentkezünk. Addig is vágjuk a centit a bajnoki rajtig, már nincs sok hátra!


Végy egy jó kapust!

#
"Ezt még elrúgom, aztán leléptem nyugatra! Csocsesz Győr, és köszi a halakat!"

“Ezt még elrúgom, aztán leléptem nyugatra! Csocsesz Győr, és köszi a halakat!”

Azt olvastuk a Nemzeti Sport Online felületén, hogy Kamenár lehet, hogy távozni fog a télen, mert hát sajnos, ő túl jó kapus ahhoz, hogy a mi szeretett Bohócligánkban ragadjon meg évekre. Hogy hova, azt nem tudni, és persze ez csak sajtóhír, de azt ugye (bár hivatalosan még nincs bejelentés) már mindenki tudja, hogy Szása a télen letenné a kapuskesztyűt, és sípra váltaná azt. (Nem játékvezető lesz nyugi!) Edzőnk még most sincs hivatalosan, bár már az egész ország tényként kezeli Horváth Ferit. Hamarosan mindenre fény derül.

#nso