#jegyzet

Nem beszélni jól magyar

#

Könyörögve kérem Korsós Gyurit, hogy a klub jelenleg átalakítás alatt álló honlapja szerkesztőjének olyan embert kérjen fel, aki a magyar nyelv szabályaival tisztában van.

A futsalos oldalon zajló ámokfutás übergáz és szégyent hoz az ETO névre.

A tegnapi sajtótájékoztató leglényegesebb információi

#

Szezon előtti sajtótájékoztatót tartott tegnap a klub, Németh Zoltán vezetőedző, Preszeller Tamás szakmai igazgató, és Korsós György klubmenedzser szórakoztatta bájos hangján a nagyérdeműt. A lényeg nagyjából annyi, hogy:

  • A játékosok motiváltak, szólt a kinyilatkoztatás
  • Még két ember érkezhet a csapathoz
  • Minden környékbeli vidéki klubbal igyekeznek majd felvenni a kapcsolatot, összefogdosni a helyi, és környékbeli tehetségeket
  • Jövő hétfőtől lehet bérletet váltani, lesz 5.000 Forintért, a plafon 15.000 Forint lesz
  • A 15.000 Forintos bérlet mellé jár majd mez az új címerrel vagy névre szóló sál
  • Az 5.000 Forintos bérletet váltóknak féláron lesznek a fenti termékek
  • A meccseket a tervek szerint szombatonként 17 órától rendezik
  • Csak a Nyugati lelátó lesz nyitva a mérkőzésekre
  • A meccsjegyek 500 Forint és 1.500 Forint között lesznek
  • A jövő hét elején már lesz sorsolás állítólag

Dióhéjban ennyi, bő egy hónap múlva indul a bajnokság, lassan lehet készíteni a mezeket, sálakat, a hangszálakat, és a szotyis zacskókat.


Gyors összegző az eddigi két felkészülési mérkőzésen pályára lépőkről

#

Sokan még mindig neveket tanulunk a következő szezonra, miközben kezd kialakulni a végleges névsor a csapat háza táján. Eddig két felkészülési mérkőzésen vagyunk túl, a következő szombaton vár ránk 11 órakor idehaza, de addig is nézzük meg miből főztünk az első két meccsen:

Horváth D., Deli, Köles, Nagy Á., Kelemen, Kozma, Németh M., Pongrácz, Dávid, Lénárt, Medgyes, Kerékgyártó, Szabó B., Vankó, Weitner, Illés, Mayer, Horváth R.

Különösebben realisztikus hír további érkezőkről igazából nincs, úgy hogy ideje lesz séró alá vésni ezeket a neveket, mert jövőre valószínűleg ez lesz annak a csapatnak a gerince, amelyik feljut minden reményünk szerint a másodosztályba. De ennyire ne fussunk előre, előbb egy sorsolással is beérnénk már.


Még két hét a sorsolásig

#

A nevezések véglegesítése után, várhatóan két héten belül jelenik meg a labdarúgó NBIII 2015/2016-os idényének a sorsolása. A tervek szerint három csoportban húsz csapat versengett volna, a bajnokság augusztus elsejével rajtol.

Az info az nb3.hu oldalról van. Lassan ugyan, de mi is barátkozunk ezzel az oldallal.


NBIII – Gyorstalpaló

#

Egy ideje már él a következő szezonra érvényes aktuális versenykiírás, gyorsan kiszedjük a lényeges információkat, hogy ne kelljen mindenkinek küzdenie a jogi szöveggel, és egyből rá tudjunk cuppanni a lényegre. Szóval:

nb3_kiiras

A képre kattintva az egész versenykiírás olvashatóvá válik. via: dokumentumtar.mlsz.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tovább →



Macsóföld

#
Azok a régi szép idők...

Azok a régi szép idők…

Az ETO női csapata szombaton kora délután vívta meg sikerrel az NB I-ért lejátszott osztályozó visszavágóját  az ETO Parkban.

Nem lehet elégszer leírni: Szép volt Lányok!

A Kisalföld online és print verziója ezidáig még nem adott hírt a sikerről.

Nem vagyok járatos sem egy napilap, sem annak internetes mutációja kapcsán a szerkesztési elvekkel.

Természetesen a redakció joga és felelőssége eldönteni, hogy mi kerül nyomtatásba és mi kap önálló posztot.

Az mindenesetre mélyen elgondolkodtat, hogy fontos volt hírt adni a megyei III. osztály elmaradt mérkőzéseiről és még most is fals címmel szerepel a poszt, miközben a lányok meccséről egy szó sincs.

Persze az is lehet, hogy a 6-3-ra végződött Babót-Újkér mérkőzésen valóban tíz gól volt, csak éppen ez a meghatározó részlet kimaradt a tudósításból.


…és a szurkolók?

#
OMG!

OMG!

Az ETO hivatalos oldalán május 31-i az utolsó bejegyzés, ami a csapat szezonzáró, DVSC elleni meccséről tudósít.

Azóta csend és kriptaszag.

Pontosabban folyamatosan frissülnek az nb1.hu portálról belinkelt posztok, amik egyrészt nyilván k*rvára érdektelenek piszkosul érdekelnek egy átlagos ETO-hívőt, másrészt a gúglin két kattintással megtalálható sajtóhírekről van szó.

Ennyire kell a sok-sok találat, az emlékeim szerint valahogy a Tarsoly-birodalomhoz tartozó oldalnak – bár ők egyszer már elbúcsúztak a nagyközönségtől?

Az az ETO, amelyik hosszú évekig működtette a klubot, nem üzemel. A munkatársak – ha vannak még egyáltalán – érthető okokból nem rángatják az istrángot. Dr. Ökrös András, aki május elejéig volt az ETO FC Kft.”f.a.” ügyvezetője, immár a Nyíregyháza csapatát működtető vállalkozás ügyvezetőjeként hadakozik az MLSZ-szel.

Szóval kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy egy fair kis honlapot üzemeltessenek.

Az már szerintem érdekesebb, hogy egyelőre a nagypályás futballt átvevő futsalosok oldalán sem sikerült akár csal átmeneti jelleggel egy fület beapplikálni az érdeklődők számára.

Így aztán marad a békebeli módszer, azaz infók csepegtetése a releváns médiafelületeknek.

Ha valakit érdekel, nézze meg a Parma FC internetes oldalát.

A Serie A utolsó körében az ETO-hoz hasonlóan május 31-én mérkőzött az ‘I Gialloblu’: Genovában végeztek 2-2-re a Samppal.

Mai hír, hogy a csapat végül csak a Serie D-ben, azaz csak a legmagasabb amatőr osztályban, az olasz futballpiramis negyedik szintjén versenyezhet tovább.

A honlap ennek ellenére él.

Nem kellene példát venni?


Koltai @Videoton?

#

Nem szoktam, és nem szeretek átigazolási pletykákat megírni, de azért azt ezt most itt hagyom:

A Rangadó.hu hétfői értesülése szerint mégsem jön össze a gyirmótiak újabb komoly erősítési terve, mert Koltai Tamás a bajnoki címvédő Videoton színeiben játszik a továbbiakban.