Mi csak jót akarunk

#

menny vagy pokol?

„A célkitűzésünk az, hogy egy év alatt megnyerjük az NB III-at és minél hamarabb visszakerüljünk az első osztályba. Bízunk az akadémiánkban, a játékosaink eddigi képzésében, nagyrészt rájuk akarjuk építeni a jövőnket.”

[részlet Preszeller Tamás nyilatkozatából, ami 2015. június 18-án a kisalfold.hu oldalon jelent meg]

Drucskó Zoltán indulatos és tulajdonképpen igaza van.

Tegye a szívére mindenki a kezét, ki ne lenne az, ha az általa elnökölt klub futballcsapatának egy újabb meccsén volt botrány, ami után borítékolható a következő nagyobb összegű büntetés.

Drucskó Zoltán durcás és tulajdonképpen igaza van.

Volt egy viszonylag nyugis pozíciója, mint az ETO futsalosainak elnöke. Nem mondhatjuk, hogy beejtőernyőzte magát oda, hiszen azért neki komoly kispályás előélete volt, ráadásul a győri csapatnál sem a készbe ült bele, fel kellett építeni azt a konstrukciót, ami nemzetközi mércével is működik.

Aztán beütött a krach: Tarsoly Csabát elvitték a rendőrök és a két évvel korábban bajnok ETO piszok nagy bajba került.

Szinte biztos vagyok benne, hogy amennyiben Drucskó Zoltánnak megadták volna a lehetőséget arra, hogy kizárólag észérvek alapján dönthessen a futballcsapat átvételéről, nemet mondott volna.

Nem ez volt a helyzet, így aztán jöhetett a maszlag a felelősségtudatról, blablabla… mert kértek valamit Pelikán elvtárstól és a rózsaszín hétköznapok hirtelen eltűntek.

Drucskó Zoltán mérges az ultrákra és tulajdonképpen igaza van.

Azt azonban nem tudja vagy nem akarja észrevenni, hogy a saját és a stábja által állított kelepcébe sétált bele. A kérdés csak az: naiv volt vagy csak simán elszámolta magát?

Triviális dolog, hogy egy csapat nem létezhet szurkolók nélkül. Persze a politikai befolyástól meg korrupciótól áthatott magyarfociban ez sem igaz, elég csak megnézni a bohócliga néző statisztikáit egy-egy forduló után.

anyám! én nem ilyen lovat akartam!

De akkor is!

Talán erre figyelemmel tett az új éra komoly gesztusokat az un. szurkolói csoportoknak, akik köszönték szépen a lehetőséget és éltek vele, igaz viszonylag hamar kiderült, hogy a kinyújtott kisujjal szemben sokszor a kar sem feltétlenül elegendő.

Ez volt az első hiba.

Nagyobb problémát jelentett és jelent, hogy a klub az első pillanattól kezdve csak részben volt őszinte a szurkolókkal. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy bár jelezték a nehézségeket (ebben egyébként a csapathoz formailag nem kötődő polgármester járt az élen), de a kommunikáció fősodrában mégis csak az állt: nem lesz itt semmi gond, az NB II elérése nem okozhat nehézséget.

Aki mondjuk látott már ötvennél több díjmérkőzést, az hamar rájöhetett, ez nem feltétlenül igaz. Azt gondolom, hogy ennek minimum az elsőligás tarcsikkal szemben megvívott derbik után át kellett jönnie. A propaganda akkor éppen arról szólt, hogy ezek a csapatok nem riválisok a feljutásban.

Aztán a bíztató tavaszi rajt után jött az egy-kettő-három-négy-öt, többnyire reménytelen X, elviekben olyan csapatok ellen, akiknek nincsenek igazából céljaik és a papagájkommandó még mindig a gondtalan feljutásról beszélt.

Ezt már tényleg nem kellett volna.

No nem azért, mert mindez menlevelet ad az egyre frusztráltabb keménymag randalírozására Sárváron. Arra egész egyszerűen nincs elfogadható magyarázat. Még akkor sem, ha most újabb lendületet kapott a jószándékú kisemberről szóló mítosz építése, aki hóban, fagyban és sárban követi szeretett csapatát, az idejét és a pénzét nem kímélve és még szép, hogy ideges lesz, ha azt látja a pályán, amit. A foci szubkultúrája nyilván nem hasonlítható össze más területekkel, ettől függetlenül súlyos aránytévesztés most azt mondani, hogy a szombati hírig, igazából csak figyelemfelhívás és demonstráció volt az aktuális lehetetlen állapotok miatt. (Ha ez tényleg így van, akkor első lépésként pl. össze lehet majd dobni a büntit, srácok!)

Szóval a kamuzó menedzsment és a szerepzavarral küzdő szurkolói csoport iszapbirkózása új szintre lépett, ami a felek deklarált jószándéka mellett is a 112 éves klub kimúlásához vezethet. Az ingerültség most már mind a két oldalon elég nagy és igazából nem tudom, hogy mi vezethetne enyhüléshez.

Talán egyedül az, hogy valami csoda folytán mégis összejön a feljutás, aztán utána nyártól mindenki azzal foglalkozik, ami a dolga.

Én mindenesetre örülök, hogy huszonhat forduló után végre olyan edző fog a kispadon ülni, aki feltételezhetően munkabér ellenében dolgozik, így talán a felelősségérzete is nagyobb lesz.

Kezdetnek nem rossz.

„Többször beszéltünk a játékosokkal, akik mindig megígérték, hogy ők megtesznek mindent és együtt sikerülni fog. Volt olyan alkalom már – többek között most szombaton, Sárváron is – hogy a mérkőzés után az öltözőben próbáltunk hatni a játékosokra, hogy igen is tegyenek meg mindent a csapatért és a városért, haljanak meg a pályán, és hogy fogják fel, hogy amikor felveszik a mezt, akkor mit is képviselnek. Éppen ezért sem értjük Drucskó Úr azon kijelentését, hogy rá kellett zárni a fiúkra az öltöző ajtaját. Hiszen jártunk már ott, beszéltünk is velük és soha nem fajult tettlegességig a beszélgetés, ez soha fel sem merült bennünk.”

[részlet a szurkolói csoportok által 2016. április 11-én kiadott nyílt levélből]

hatni szerettek volna


Elklásszikó

#

nyugalom! mi támadunk felfelé!

Azt gondoljuk, hogy ez a csúcs. Segítenek is benne, mert folyamatosan megy a promóció. Volt jó pár meccs, ami ezt alátámasztotta és örök viszonyítási alapot jelent a világfutballban.

De.

Ne feledjünk számos Lazio-Roma, Arsenal-Spurs, Liverpool-MU, BVB-Bayern, OM-PSG, Benfica-Sporting vagy akár Brugge-Anderlecht, BVB-Bayern, de akár Nacional-Maritímo vagy Rapid-Austria derbit.

És most a Boca-River összecsapást hagyjuk is ki a felsorolásból.

***

ETO-III. kerület.

Ízlelgessük.

Amikor a Nádor aluljáróból kifordultam a Stadion felé vezető úton, nagyjából a Spar felett ívelő felüljárót követően egy cseppet elbizonytalanodtam. Egy időutazás részese vagyok? Folyamatosan hömpölygő kocsisorba kerültem és csak arra tudtam gondolni, hogy Glamour napok vannak az Árkádban, de a tömeg csak nem oszlott és rendületlenül ment tovább a Nagy Sándor József utcában és még az Ipar utcai elágazásnál sem tették ki az indexüket se jobbra, se balra.

Mit tesz ilyenkor az ember? Ránéz az okostelefonjára és várja a csodát. 1983 – írja ki a masina, ami akkor még nem is létezett. De nincs felmentő visszajelzés és nem azért, mert ez nem egy valós idejű regény, igazi szereplőkkel.

Itt most ugráló vár van a kapu mögött, meg eladott kezdőrúgás, amit ráadásul egy pesti hülyegyerek vitt el legénybúcsú álnéven, hogy utána felüljön a tribünre és a hasonszőrű barátaival egyetemben nagy ívben tegyen a sporteseményre, miután a pulcsi alá felhúzott egy X-1 évvel ezelőtti Kerület mezt  a kifogástalan szövésű zakó alá.

És ehhez asszisztálunk, meg minden bizonnyal örülünk a három forintos plusz bevételnek. Tényleg. Mi lenne, ha angol kuncsaftokkal próbálkoznánk? Mennyivel több pénz lenne.

A meccsről magáról nem szívesen beszélek. Győrben vagyunk, ahol a nép hozzászokott egy bizonyos fokú nívóhoz, ami persze az évek során fokozatosan csúszott lefele.

Mindig van lejjebb.

„Ugyan sikerült felállni 0 – 2 ről egy parádés 2. félidővel, de sajnos a győzelmet így sem sikerült megszerezni.”

Ez a hivatalos értékelés. Önkritikának nyoma sincs.

Nem tudom, hogy mi a hivatalos nézőszám, de valószínűleg a meccset végignézők nem veszik be ezt a maszlagot. Persze világos, a klubot szeretők ennél jóval többen vannak és őket lehet etetni.

Pontosabban érdemes próbálkozni.

De miért?

Leírom, amit láttam.

Az első félidő értékelhetetlen volt. Hazai pályán, egy nálunk kevesebbre taksált ellenféllel szemben ez a teljesítmény teljességgel elfogadhatatlan. Ha a harmadosztályú vegetáció a cél, akkor természetesen más a leányzó fekvése.

A második játékrész tempóban már oké volt, de ne feledjük, hogy az ellenfél közel fél órát emberhátrányban játszott. A szünet után azzal a jó értelemben vett agresszióval jöttek ki a srácok, ami minimálisan elvárható lenne. Ez elvitte őket a szépítő gólig, meg egy jó tízperces presszingig – aminek semmi köze Preszellerhez – de nem tovább.

Lehet azon vitatkozni, hogy az ellenfélnek volt egy NB I-es rutinnal rendelkező, ritka jó reflexű kapusa, aki többet fogott az átlagnál, de minket sem gátolt senki abban, hogy a szezon előtt vegyünk egy normális centert.

Aztán meg jött a punnyadás és a reménykedés: csak elfogynak a kiállítás után. Nem tették meg, az egyenlítő gólt is csak a saját faszságuknak köszönhetik, nem a roppant kreatív ETO támadásoknak – természetesen nem elfeledve, hogy Szabó Lukas ritka szépet nyesett.

Szóval itt a negyedik iksz a sorban és megint egy hurka ellen.

Nem lesz ebből NB II, kivéve ha a dumára is adnak majd jó sok pontot, mert abban ligaelső a csapat.

A Fehérvári úti csomóponttól folyamatosan sodródó embertömeg meg álomvilág marad még jó sokáig.

Különösen azért, mert meccsnapon a Puskás Betérő csukva volt.

***

Persze vannak csodák, hiszen a Real 2-1-re nyert Barcelonában.

látsz valamit, Tamás?


– 6 pont

#

miért?

MTK II – ETO 0-0

Balatonfüred – ETO 0-0

Érd – ETO 1-1

Három meccsen három pont.

Ötödik hely.

A feljutás most már nem csak rajtunk múlik.

Mi történt?

Lesz ebből NB II?

Mire számíthatunk?

Megérdemeljük az őszinte szavakat!

Válaszokat várunk.

Az ETO az életünk.


0-0

#

az ETO én vagyok

Isten lássa lelkemet: ezt a posztot szombat este kezdtem el összerakni, természetesen más indíttatással, de teli aggodalommal. Na jó! Aznap nem írtam le egyetlen betűt sem, de a fejemben rengeteg gondolat motoszkált. Azok azonban sehogyan sem akartak egy egységes egésszé összeállni.

Azt hiszem, megijedtem a valóságtól, pontosabban attól, amit én valóságnak érzékelek.

Újra és újra az IHF Kupa címmel büszkélkedő kézilabda csapat képe ugrott be, amelyik hosszú gyötrődés után búcsúzott az első osztálytól és a sorsa – ha szimbolikusan is – akkor pecsételődött meg igazán, amikor Tóth Laci meghalt. Bár edzőként nem nyert címeket, fanatizmusa és ragaszkodása a klubhoz igazi legendává emelte és biztos vagyok benne, ha ő nincs, akkor hamarabb eljött volna a bukás.

A Mágus egyet jelentett az ETO-val. Jó ideje nem volt formális kapcsolata a csapattal, de ha valaki például igazán arra volt kíváncsi, hogy miként éli meg egy igazi etós a 2015-ös rémálmot, tőle kaphatta a legautentikusabb választ.

A szavaiból végtelen szomorúság áradt és én a tőle mindig megszokott optimizmus nyomát sem fedeztem fel.

Te vagy Európa legjobb középhátvédje! – mondta ezt vagy valami hasonlót Hlagyvik Gabinak és ő elhitte. De nem kételkedett a szavaiban az a tíz-, húsz-, harmincezer ember sem, aki rendszeresen kijárt a bajnoki meccsekre a ’80-as évek elején és a többi szurkoló.

Két év múlva itt biztosan elsőosztályú csapat lesz újra! No erről nem beszélt tavaly, minden bizonnyal azért, mert nagyon de nagyon szerette a klubot.

Sokáig azt akartam hinni, hogy azok a hírek, amik az utóbbi időben a Mágusról hozzánk sportbarátokhoz eljutottak, igazából nem is igazak.

Szimpla médiahekkre gyanakodtam, ami nem szolgál mást, mint hogy Verebes romló állapotával hívja fel a figyelmet a győri futball aktuális sanyarú állapotára. Aztán egyszer csak minden jóra fordul, elérkezik a Megmentő, aki meggyógyítja a mestert és mellesleg hoz egy titkos a befektetőt is a klub számára. Aztán tényleg, de tényleg nincs más teendőnk, mint kivárni még egy fél meg egy egész idényt, aztán 2017 nyarán immár újra velünk indulhat a bohócliga.

A jól sikerült tavaszi rajt (értsd! három forduló alatt kilenc pont, teljesen reményvesztett ellenfelekkel szemben – közepes játékkal) után aztán hirtelen megint szembetalálkoztunk a rögvalósággal. Azzal, hogy az NB III-ban sem feltétlenül elég egy jól csengő névvel pályára lépni. És most nem feltétlenül a hozzáállást kárhoztatom, hanem azon szomorkodom, hogy bizony-bizony nagyon vékonyak vagyunk.

A kétszer 0-0 az pontosan egyenlő egy hatalmas nagy nullával. Annak ellenére, hogy a táblán a nevünk mellé azért beírtak két pontot.

No ez az, ami mindig is teljességgel idegen volt Verebes József világától.

A 0-0.

Mert ez az eredmény az ő filozófiájában a futball megcsúfolása volt. Egész pontosan annak egzakt beismerése, hogy nem csinálunk jól valamit. Még szigorúbban: nem végezzük el a dolgunkat, így becsapunk mindenkit, aki miattunk jött ki a stadionba. Nem csoda, hogy nem emlékszem egyetlen olyan nyilatkozatára sem, amikor egy nulla-nullás végeredmény után megdicsérte volna a csapat védekezését. Mi végre is? Nem rúgtunk gólt, a csapat kompletten nem működött.

Talán nem meglepő, hogy a Mágus első szövetségi kapitányi ténykedésének éppen egy NDK elleni lipcsei 0-0 tette be a kaput.

Az most már örök és megváltozhatatlan, hogy Verebes József életében az utolsó ETO-meccs egy Balatonfüred elleni 0-0, amit napra pontosan egy évvel azután játszottak, hogy a csapatot akkor működtető társaság kiadott egy mindenkit nyugtatni próbáló kommünikét arról: a látszat ellenére minden oké.

Az sem volt igaz és sajnos mostanság is elsősorban a szövegben meg a píárban vagyunk erősek.

Ráadásul most már egy élő legendával is kevesebbek lettünk.

Isten nyugosztalja, Mágus!

egyszer majd jobb lesz




Most vagy soha!

#

“Németh Gyula: Rendhagyó csupán az volt, hogy amiről beszélt, azt meg is valósította.

Verebes József: Most is van egy sokakat meghökkentő véleményem. A Rábánál egyik magyar csapat sem jobb.”

(a Népsport 1981-es karácsonyi számából)

“Aki sportembernek tartja magát, és nem jár manapság a Rába mérkőzéseire, az önmaga ellensége.”

(Józsa Károly, a megyei sporthivatal vezetője az Ózd elleni, 9-2-re megnyert mérkőzés után)

zöld az isten

Holnap délután kettőkor Csornán útjára indul a labda és az ETO számára a jövő szempontjából minden bizonnyal a legfontosabb félszezon kezdődik. Túlzónak tetszik a kijelentés, de nem hiszem, hogy nagy kockázatot vállalok azzal, ha azt mondom: amennyiben most nem jön össze a feljutás, nagyon hosszú időre elfelejthetjük Győrben a magasabb osztályú labdarúgást.

(Patinás, szép eredményeket maga mögött tudó, valaha rengeteg nézőt és szimpatizánst megmozgató, ráadásul az ETO nevét viselő csapatsport elsorvadására sajnos van példa a közelmúltból. A férfi kézilabdázók agóniája több éves történet és nem látszik jele, hogy a klub belátható időn belül visszatérne oda, ahol a helye lenne. A miheztartás végett: a kézilabda versenyrendszerében a másodosztály talán a magyarfoci harmadik vonalával vethető össze. Nagyon nem jó ez így, de ez van.)

Dorog, Mosonmagyaróvár, BKV, Andráshida, Érd, Diósd, III. kerület, Tatabánya, Csepel, Sárvár, Csorna, Balatonfüred.

Minden tiszteletem a fent felsorolt tizenkét klubé, ettől függetlenül nem tűnik lehetetlen küldetésnek, hogy közülük legfeljebb egy álljon előttünk a tabellán az idény zárásakor.

És ez még akkor is így van, ha láthatóan továbbra sem vet fel bennünket a pénz, és ettől biztosan nem függetlenül a keret frissítését is valószínűleg csalódásként éli meg egy átlagos szurkoló.

Aki természetesen bízik a dolgok jóra fordulásában, aggódó tekintetét egyszer sem veszi le a klub vezetőiről, amit mondanak neki azt elhiszi vagy el akarja hinni, mert tiszta fejjel és logikusan gondolkodva nem látja be, hogy egy prosperáló városban miért nincs létjogosultsága egy mezei bohócligás csapatnak, amikor még egy falunak is telik rá.

Igaz, hogy Szent István nem Győr mellett ajánlotta fel az országot Szűz Máriának.

Srácok! Vonatkoztassatok el mindentől, tegyétek ki a szíveteket és a lelketeket a pályán, de főképp ne feledjétek!

Most vagy soha!

mennyország


Helyzetjelentés – 2016 január

#

ha esetleg mégis a fejemre hullana

Borkai interjú a Kisalföldben – részlet.

– Az ETO Parkkal kapcsolatban korábban volt szó arról, hogy a város átveszi. Napirenden van még ez a kérdés?

– Egyelőre nincs, hiszen nem változtak a körülmények, nem nálunk pattog a labda. A legfontosabb, hogy a klub megmenekült, az utánpótlás rendben van, edzhetnek, meccseket játszhatnak a legjobbak között, a felnőttcsapat ETO néven elindulhatott az NB III-ban. A városvezetés financiálisan odaállt az utánpótlás mögé, az idei költségvetésben is komoly összeget tervez fordítani erre. Hogy később mi lesz az első csapattal, sikerül-e feljebb lépni, az a jövő zenéje, bízom benne, hogy így lesz. Azt továbbra is valljuk, felnőttcsapatot a város nem tud fenntartani, ám azt ígérhetem, ha NB II-es lesz a csapat, segítünk majd abban, hogy szponzorokat találjunk, hogy eredményesen tudjon működni az egyesület. Most azért nehéz ez, mert az NB III amatőr szinten van, de azért már most is vannak pozitív példák. Itt jegyzem meg, hogy sok olyan fociszerető vállalkozó volt, aki megrémült, hogy milyen sorsra jut a nagy múltú klub, őket is biztatnám arra, hogy az aggódásuk mellett szponzorációs tevékenységükkel is segítsék a labdarúgókat.

Konklúzió:

Amit lehetett megtettünk, jelenleg nem tudunk többet segíteni.

 

 

 


Egyenlő pályák, egyenlő esélyek

#

bikerun

 

Az ETO – nagypályás játékosokkal kiegészített – futsal bulicsapata (értsd: például a futsalosok trénere Jordi Illa Solé is játszott) nyerte a hagyományos Alcufer Kupát a hétvégén.

ETO FC Győr és nem Rába ETO néven, számos helyen meg sem említve, hogy ez nem feltétlenül az, aminek látszik.

“A nagypályás együttes szombaton felkészülési mérkőzést játszott, s többen is sérültek, hiányoznak a keretből, ezért úgy gondoltuk, hogy azzal tiszteljük meg legjobban Horváth Ferenc emlékét és a tornát, ha a lehető legerősebb ETO lép pályára, s ha már van egy teremben bajnok csapatunk, miért ne játszhatnának a futsalosaink az Alcufer-kupán?” – adott magyarázatot a győriek úgymond vegyes csapatára Preszeller Tamás az ETO [labdarúgócsapatának – #nagyd] szakmai igazgatója [és vezetőedzője – #nagyd].

eto.hu

Már az is érdekes, hogy a klub honlapján kvázi mentegetőzünk, de ha már egyszer a tisztelet szóba került, lenne pár kérdésem.

Mi van a többi, a tornán részt vevő csapattal? Biztosan korrekt volt velük szemben ez az eljárás?

Aztán mit gondoljanak például az u19-es futballcsapat tagjai, akik közül bizonyára többen is bevethetők lettek volna?

Mi a helyzet a nézőkkel, szurkolókkal? Nem lehetünk eléggé hálásak a futsalosoknak azért, hogy az ETO név egyáltalán még létezik a futballban, de ez a fene nagy erőlködés a két társaság összeboronálására szerintem inkább kontraproduktív. Csendesen kérdezem: lassan felkészülhetünk arra is, hogy a jövőben az NBIII-as bajnoki meccseken is lesz ilyen “keresztbejátszás”?

Most tényleg ennyire kellett ez a serleg a vitrinbe?

 


A szavak ereje

#

kisasszony, diktálok!

A megújult honlapon tegnap megjelent egy interjú Imrik Lászlóval, a csapat friss igazolásával.

Nincsenek túl nagy elvárásaim az ilyen típusú beszélgetésekkel szemben, mert ezekből a legritkább esetben lehet érdemi információkhoz jutni. A péeresek által gondosan összerakott szövegek szoktak szembejönni az emberrel, amiből kiderül, hogy milyen nagy öröm/megtiszteltetés/lehetőség (a kívánt rész aláhúzandó!) itt lenni, mennyire jó a társaság/az infrastruktúra/a szakmai stáb (szintén feleletválasztós) és hány címet fogunk elnyerni az aktuális egész vagy félszezonban (itt lehet nagyot fakítani).

Most azonban a műfaj megújításának lehetünk a tanúi vagy szimplán egy troll szerkeszti az oldalt.

Lássuk hát a gyöngyszemeket, mert van belőlük bőven! Szöveghű közlések következnek, amelyek néhol a nyugalom megzavarására alkalmas részeket is tartalmazhatnak!

i) Jobb kétszer mint egyszer sem.

Mikor kezditek az edzéseket?

 – A hétfőn megkezdtük az érdemi munkát, mindenkinek volt egy futó programja, amit heti 3x, 4x csinálni kell, ma egy felméréssel megkezdtük a felkészülést a tavaszra.”

ii) Nem kertelek: fogalmam sincs, hogy mi az alábbi válasz veleje…

Mit gondolsz, miben tudsz segíteni majd az ETO FC Győr játékában?

 – Így a rutinosabb játékosok közé tartozva – biztos vagyok benne, hogy a vezetőség és az edzőnk részéről érkezésemmel a fiatalabb és tapasztaltabb játékosok arányát kedvezően eltalálva, – úgy gondolom, fogok tudni segíteni. Szeretnék nyújtani a középpályán egy egészséges egyensúlyt nyújtani, és gólokkal, gólpasszokkal hozzátenni a játékhoz, ezzel a csapatot támogatni az egyenletes teljesítményéhez.”

iii) Nehezen rekonstruálható az előélet, de egy ETO-kvízbe jó lesz.

Mi okozna a legnagyobb örömet számodra az ETO-nál?

 – Először is, hogy úgy gondoltak rám a vezetőink, hogy tudok a csapatnak segíteni. Az előző idényben volt egy porcműtétem a nyáron, ami miatt nem úgy sikerült a szezon, ahogy szerettem volna. Utána nem tudtam visszaverekedni a kezdőcsapatba, de nem mondtak le rólam, nem kellett volna eljönnöm csak ezért, becsületesen végezetem továbbra is a munkát stabil kerettagként. Azonban az ETO megkeresése egy olyan pozítívum most a számomra – valamint a jövőkép, amit felvázoltak nekem a vezetők – amiért sokszorosan csak az lett a célom, hogy az ETO-val minél jobb eredményt érjünk el, támogassam minél jobb szereplésünket, és elérjük azt közösen, hogy minden egy hullámhosszon legyen.”

iv) A cél legalább egyértelmű, bár én a belőtt százalékot keveslem.

Véleményed szerint sikerül az NBII-be jutás az ETO-nak idén?

 – Én úgy vagyok vele, személy szerint is csak az a célunk. Ahogy a tabella így áll, attól függetlenül, minden játékos és jómagam is azon leszünk, hogy ezt a klubot oda visszajuttassuk, ahova való. Az első osztályba! Biztos vagyok benne, hogy maximálisan mindent meg fogunk tenni ennek érdekében. Úgy vélem, ha a keretből mindenki a játékos-tudásának minimum a 70%-kát fogja nyújtani, akkor sikerülni fog a feljutás.”

v) Ott leszünk, srácok!

Végezetül, mit üzensz a győri szurkolóknak?

– Szeretettel várunk mindenkit, bízunk benne, hogy minél többen lesznek mérkőzéseinken. Szeretnénk azt, hogy már a felkészülési meccseken ki tudjuk egy olyan közönségszórakoztató játékot alakítani, ami még több nézőt tud majd kicsalogatni a Stadionba. Bár hozzáteszem, így is elég sok szurkoló jár a meccsekre, a statisztikát böngészve ezt megállapíthatjuk. Azon leszünk, hogy a játékunk fordulóról, fordulóra javuljon és a nézők jó meccseket láthassanak!”

Mindezt csak úgy tudnám jellemezni: fantasztikus! A DVTK Egervári Sanyi bácsis polgárpukkasztása még messze van, de kellő alázattal az a szint is elérhető.

P.S. Az anyagot ma változtatás nélkül (értsd: az összes hibával együtt!) lehozta a kisalfoldfoci.hu oldal is. ‘A gép forog, az alkotó pihen.’