versember posztjai

Az egy pont röviden

#

etovidi2A tavaszi nyitó fordulót mindig minden foci drukker várja, hát még, ha rangadóval kezdődik! Az ETO Videoton mérkőzés előtti napokban a blog facebook oldalának látogatottsága is megnőtt. Én is és sfefe is úgy vártuk már ezt a napot, mint a kisnyugdíjas a csirkefarhát akciót a Tesco-ban. Mint utólag kiderült nem hiába!

Tovább →


Kinek kell a tél?

#

Légiosokk

#

fejA nagyon vicces cím után jöjjön az ígért poszt. Ahogy kitettem az új légiósunkról a linket a fb oldalra, máris elvesztettünk egy like-olót. Persze ez csak vicc… illetve remélem, hogy véletlen és semmi köze ahhoz, hogy lassan megint “légiót” növesztünk. Magam részről sosem magával a légióssal vagy magával az “idegenek” szerződtetésével volt bajom, inkább a hazafias érzés csírája kezd szárba szökni és virágozni, hogy de jó lenne csupa magyar játékost látni a kezdőben! Na de az még odébb van! Tovább →


Uborka szezon télen

#

Miriuta, a “mi Mirjucánk” azt ígérte, hogy ledaráljuk a mezőnyt majd tavasszal. Az biztos, hogy rendesen felkavarta az állóvizet, távozók oldalon személyes kedvenceim is áldozatul estek Babic, Dudás, Varga… hát ez van, talán valami új kezdete lesz valóban. (Attól mondjuk tartok, hogy a Fradiba távozó Varga összekapja magát és megsorozza a mezőnyt.) A lényeg, hogy úgy tűnik van elképzelése a fociról és szabad kezet kapott, mert repkednek a nevek a még távozókról. Például Stieber, aki nem tudom, hogy jutott idáig, pedig őt biztosra vettem, hogy a csapat egyik kulcsembere lehet.

Az input már jóval kevesebb. Ha hihetünk az NSO adatainak (miért ne hinnénk, mik vagyunk mi rákhalászok?) alig 6 játékos van szemmel tartva. Közülük a román Bucsa talán erősítés lesz és ha összejön a szintén román Minca, aki lendíthetne a szekéren. Az aktuális hír még a két szélső hátvéd próbajátéka, ami szintén fontos lesz, főleg, ha Svec is kikerül a győri szeszgyár légköréből.

Egyenlőre ennyit, ha lesz új fejlemény  jelentkezünk. Addig is vágjuk a centit a bajnoki rajtig, már nincs sok hátra!


A VB már gáz, az Európa Liga a menő!

#

Az igazi magyar drukkert egy pillanatig sem érdeklik a Neym-árok  Neymar-ok , Ronaldo-k, Suarez-ek (na jó őt igen), az igaz magyar drukker szenvedélyesen és érthetetlen módon csak a magyar fociért él és lelkesedik. Miért? A brit tudósok sem tudják. Mi nem a VB-t vártuk, csak elütöttük az időt, amíg csapataink újra hadrendbe nem állnak. Bár feszengünk már a máltai, luxemburgi és ciprusi csapatok miatt is, azért jól esik, hogy szurkolhatunk, mert a papírforma ellenére még mi is győzhetünk…eto

A keserédes kezdés után egy dolog lebeg a szemünk előtt nekünk győri szurkolóknak: 07.17.!  Itt kezdjük meg menetelésünk az EL győzelemig. Első ellenfelünk rögtön az a Göteborg lesz, amely csapatot pontosan abban az évben alapították mint az ETO-t. A kétszeres UEFA kupa győztes brigádot nem féli Európa már, utoljára születésem évében tudták magukénak ezt a trófeát azóta meg jól elvannak az országukban és forró teát szürcsölgetnek. Valószínűleg mára már az egész országban kihaltak a Göteborg szurkolók hiszen a wikipedia szerint 2009-es az utolsó bejegyzés róluk. A transfermarkt.de szerint legértékesebb játékosuk az a May Mahlangu (2,5 millió euro), aki a neve és kinézete alapján simán játszhatna nálunk, a többi játékosuk “svensson” meg “johnson”. A pontos csapat kiértékelés után egyértelműen állíthatom, hogy verhető csapatról van szó, sfefe-vel egész nyáron figyeltük őket. Mindent tudunk rólunk, amit Horváth Ferencnek már át is adtunk.

Ha addig nem jelentkeznénk innen, akkor találkozunk a győri arénában (mindenkivel személyesen fogunk kezet) 07.17-én 20 órakor!

Hajrá ETO!


Pintéra: lesz-e takarodó?

#

Rossz májúságunk (legalább is az enyém) eszünkbe juttatott egy mondatot, amit minden győri szurkoló hallott már egyszer, ha a Pinyő-éra valamelyikében kilátogatott egy mérkőzésre. A “Pintér takarodj!” több mint egy mondat, önálló élete van, mi sem bizonyítja jobban, hogy a bajnokavatáskor is el-elhangzott egy-két kemény lelkű szurkoló torkából. Talán már jó ideje nem is volt igazi tartalma egyféle életérzést jelentett a megkeseredett szurkolónak. ((Kicsit, mint a Gyurcsány takarodj!…hiába ezek klasszikusok!)) A válogatott mérkőzés előtti órákban gyors közvélemény kutatást tartanánk a kapitányról és szimpátiájáról, esetleg a megelőlegezett bizalmáról.pinyi

1. Hány Pintér-takarodj hangzik el az első 15. percben?
2. Beküldi-e Pintér Nicorec-et a 85. percben, annak ellenére, hogy nincs nevezve?
3. Ha kikapunk, akkor az kinek lesz a hibája, ha nem a miénk?
4. Ha győzünk és Szalai lájkolja facebookon a kapitány oldalát, akkor behívja-e a válogatotthoz?
4+1. Ha esni fog, fel lesz-e locsolva a pálya?


Az 1 pont árnyékában

#

Egy meccsből messzemenő következtetést levonni nem érdemes, bár lehet. A Fradi elleni teljesítmény szezonkezdethez képest több, mint jó volt. Nem mondom, hogy mindig felfedezni látszott mit akarunk, de alapjaiban véve a csapat kezdő tizenegyével teljesen meg voltam elégedve. Nem volt bennem tüske, hogy valaki olyan került a csapatba, akinek nincs helye, vagy olyan került ki, akinek ott kellene lennie. Horváth Ferenc a gondolataimban olvas? Erre még Pinyő sem volt képes!!!

xx

Dudás és Kalmár szerepeltetése egyértelműen kell, bár Dudi nem tud 90 percen keresztül jól játszani, mint ahogy Andric is tipikusan az, aki amikor csinál valamit azt jól, aztán 20 percig nem látni a vége felé pedig mindig beleszürkül, mint kisnyugdíjas a bingo hajrájában. Rudolfnak jót tett a szabad mozgás, talán az egója miatt is, de jobb volt, mint általában. A védelemben Lang egyértelműen felnőtt a feladathoz, már az aranyhörcsögömet is rábíznám a hétvégére. Ott a helye a kezdőben, felejtsük el a hibáit és adjunk még több lehetőséget neki, okosan, jól játszott. Kamenár pedig a legjobb Szasa pótlására, ne engedjük el!

Az egy pont a leglangyosabb eredmény, amit sportban ki lehet találni, se íze se bűze így a tabellán, ezért erre ezt az érzelemmentes posztot találtam ki, a piros lapokat meg nagy ívből leszarom, jogos-jogtalan, meg lett adva kész, nem foglalkozok vele.

HAJRÁ GYŐR!



Mi a fasz?

#

Tényleg nem vagyok egy spontán káromkodó ember, de az NSO-ról tudtam meg, hogy 1. Nyertünk! 2. A DVSC ellen!! 3. Ligakukában!!! 4. Meg, hogy egyáltalán kergetjük a labdát már???!!!négy!4 Szóval akkor most én vagyok a hülye. (?)

Rendben van dögöljek meg, mert nem tudom, hogy a kedvenc csapatom mikor játszik, de őszintén tegye mindenki a szívére a kezét és válaszolja meg magában, akár kommentben a következő kérdéseket:

1. Tudtad?
2. Láttad?
3. Ha láttad, élvezted?
4. Most akkor örülünk?
5. Fradi meccsre jössz?


Élő közvetítés 18:30-tól

#

Ja igen vége csak szánalmas volt és meg is feledkeztem a dologról.

87. Perc Varga Kalmár csere, hátha.

75. Perc 2-2 A védőink…felharsant a “kurva gyenge” rigmus.

73. Perc Cserélt a pafc de nem tudom kit és nem is érdekel.

Sötét kijelző miatt… Kamber Lang csere, szintén sérülés miatt nem tudom hányadik perc.

image

A székely himnusz felcsendült 🙂

Félidő van. Eddig egész jó.

39. Perc Előbb kellett volna szólnom..Strestik góljával 2-1
ide.

38. Perc Nem jó a meccs, de legalább szar.

23. Perc Az első Orbánozás a meccsen.

18. Perc Koltai helyett Strestik a pályán, sérülés miatt. A fogamba ment egy szotyi darab.

13. Perc Ciripelnek az alkoholisták…a foci hangulat a tv előtt is élvezhetőbb.

5. Perc Andric betalált, most meg a pafc…WTF?

Bemondták, hogy kikapott a vidi, már szép az élet!

image

Alakulunk, sör van.
image

Ha a telefonom bírja, akkor lesz közvetítés!


Tovább az eszköztárra