sfefe posztjai

Vendégposzt: On Tour Debrecen

#

debrecentourMilántól kaptuk az alábbi vendégbejegyzést, aki velünk ellentétben volt olyan szerencsés, hogy eljutott tegnap Debrecenbe. Íme hát:

Hát elérkezett ez a nap is, az utolsó NB1-es meccsünk napja, legalábbis jó ideig biztosan. Az utolsó túránkra Debrecenben került sor, ahol én még személy szerint sosem jártam. A szezon elején már azt tervezgettük, hogy majd itt fog eldőlni a bajnoki cím sorsa, álmomban sem gondoltam volna akkor, hogy erre a meccsre ilyen körülmények között kerül sor, és nem a bajnoki címért megyünk Debrecenbe, hanem elbúcsúztatni csapatunkat az első osztálytól.

A túrát már a múlt hétvégi Pécs elleni meccs után elkezdtük szervezni, össze is gyűltünk rá szép számmal, Győrből 2 busz is indult vasárnap délelőtt Debrecenbe. Három szurkolótársam és én Budapesten csatlakoztunk a társasághoz, még egyszer köszönöm nekik, hogy bejöttek Pestre és felvettek minket. Ha már bejöttek értünk, meg is pihentek, mindenki szusszanhatott egyet, majd egy fél órás pihenő után elindultunk Debrecen felé. A buszon remek hangulat, előkerültek a sörök borok pálinkák, és megindult az éneklés is. Így aztán tudtam, hogy az amúgy nagyon hosszú út, rövid időn belül el fog telni. Debrecenig persze kellett még pár pihenőt tartani, a sörfogyasztás megtette hatását, és a banda egy része meg is éhezett, úgyhogy a következő megállóhelyen a helyi „all you can eat” büfét is befoglaltuk. A parkolóban persze előkerült néhány füst, szurkolói nóta, és remek fotók, videók is készültek, megmutattuk az ország keleti felének, kik is azok a győriek.

Több rövid megálló után aztán 6 óra körül megérkeztünk a civisvárosba, ahol nagyon előzékenyen egy rendőrautó mutatta nekünk az utat a stadionig, de a villogóját sajnos nem használta, így a piros lámpáknál várnunk kellett. Aztán megérkeztünk végre a stadionhoz, ahol még több rendőr várt ránk sok szeretettel, és barátságukat kifejezve 3 lépcsős motozáson estünk keresztül, mire végre bejutottunk a vendég szektorba. A nagyerdei stadion egyébként szerintem nagyon szép, csak hát hiányoznak a nézők. A meccsről most nem írnék, mert gondolom mindenki tudja az eredményt, és szerintem itt most nem is az volt a fontos. Viszont szeretném kiemelni és megköszönni mindenkinek azt, hogy ekkorát szóltunk. Leszurkoltuk a debrecenieket, a tv-s közvetítésből visszanézve is, csak a mi hangunkat lehetett hallani, na meg persze lengyel barátainkét, akiknek külön köszönet, hogy a kedvünkért eljöttek velünk Debrecenbe!

A meccs végén megtapsoltuk a srácokat, ahogy kell, panasz nem lehet rájuk, odatették magukat, és van egy olyan érzésem, hogy sok szép közös emlékünk lesz még ezzel a fiatal csapattal. A drapik leszedése után indultunk vissza a nekünk fenntartott parkolóba, ahol még közösen egy csapatképre sikerült összeállnunk, majd aztán szépen lassan elindultunk hazafelé. A rendőr barátaink annyira szoros barátságot kötöttek velünk, hogy egészen Pestig kísértek minket, a pihenőknél pedig bejöttek velünk vásárolni, lehet hogy ők is ETO szurkolók lesznek?

Az út hazafelé csendesen telt, legalábbis biztosan csendesebben, mint odafelé, hiába, azért a reggel óta tartó túra megviselte a társaságot. Valamivel éjfél után érhettünk Pestre, ahol elköszöntünk a többiektől, és ők folytatták útjukat Győrig. Fáradtan estem be az ágyamba, mégsem sikerült elaludnom, a túra pillanatai keringtek a fejemben, és már az NB3-as meccseken gondolkodtam. Hatalmas élmény volt ez nekem, alig várom a folytatást VELETEK, KÖSZÖNÖM SRÁCOK!!!


“A fiatalok mellé azért kellenek a rutinosabb játékosok is”

#

Szóban már több játékossal is egyeztettünk, szeretnénk korábban Győrött szereplő labdarúgókat visszahívni. Képben van többek közt Szabó Zsolt, Weitner Ádám, Zámbó Bence, Pongrácz Viktor és Vankó Imre leigazolása, mert a fiatalok mellé azért kellenek rutinosabb játékosok is.

Nyilatkozta Drucskó Zoltán a nyomtatott Kisalföldnek. A lap egyébként úgy tudja a klub szakmai stábjának megnevezése a hétvégén esedékes.


Írjátok a számlához fiúk!

#

A FEB a Győr – Pécs mérkőzéssel kapcsolatban a Győrt rendezési hiányosságok, szurkolóinak pirotechnikai eszköz bevitele és használata, valamint megbotránkoztató magatartásáért (más sportszervezetek szidalmazása) 150.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

Emígy határozott a mai napon az MLSZ fegyelmi bizottsága. A piró az triviális, bár ha megbüntettek minket, ha nem, az év legszebb szurkolása volt, és nem csak a stadionban, hanem az egész szezonban nem volt ehhez hasonló. De hogy mi volt a megbotránkoztató magatartás azt nem értem!? Vagy manapság ha a szurkoló szurkol a mérkőzésen, már azért is bünti jár?


Csak sikerült ezt összehozni a fiúknak

#
komenista_mlsz

A képet a csak.taccs.hu követte el.

Ugyan minket már kevésbé érint, mert nem nyújtott be a klub fellebbezést az első fokú licencadó bizottság döntése ellen, de azért néhány szóra csak! Az megvan ugye, amikor itt arról írtunk, hogy jönnek jövőre az érvényes, és elfogadott versenykiírásra magasból szarva is kirakhatnak majd csapatokat az első osztályból, nem mellékesen megjegyezve hogy a szerencsejátéktól is érkeznek most majd pénzek a fociba? Nos, tegnap csak sikerült a fiúknak meglépni ezt a dolgot, így nem kapott jövőre licencet a Nyíregyháza, a Pécs, és a Kecskemét sem. Akit érdekel még egy sokkal jobban összeszedett gondolatmenetet olvashat itt a link alatt, és itt is, én pedig ezek után megfogadom, hogy addig nem teszem be a lábam első osztályú mérkőzésre amíg vissza nem jutunk.


111 büszke év, és egy katartikus mérkőzés

#
Készítette: harmos Noémi

Készítette: Harmos Noémi

Nem is tudom hol kezdjem. 111 évvel ezelőtt illene elkezdenem de ott személyes tapasztalatból persze nem tudom. Esetleg 1963-ban, az első bajnoki címnél. A nyolcvanas években, az aranykorban, vagy két évvel ezelőtt az újabb bajnoki címnél. De nem itt kezdem.

Ott kezdem amikor édesapám kihozott magával először a Rába ETO stadionhoz. Nem volt meccsnap, csak megmutatta hol játszik az egyetlen csapat nyugaton. A portán azonnal beengedtek minket, persze menjünk, nézzünk körül nyugodtan. Győrfi László volt az edző akkoriban, aki amikor észrevett minket a lelátón a pályáról az ölébe vett, és körbe vezetett a pályán.

Sok év, és mérkőzés telt el azóta. Sok személyes élménnyel lettem gazdagabb a tegnapi meccsig. Rengeteg szép emlék amit örökre magammal viszek. A tegnapi meccs emlékét biztosan. Apukámmal mentem, ahogy a kezdetek kezdetén. Azt hiszem így is illett.

Nem adta élőben országos média ezt a mérkőzést. Kevés videó, és fénykép látott a személyes médián kívül publicitást a tegnapi mérkőzésről. Alig említik meg, hogy milyen katartikus élmény volt a tegnap este az utolsó fél óra mindenkinek. Nem a gólok miatt, én a másodikat a könnyeimtől már nem láttam. A harmadikat is csak alig. De tudjátok mit? Nem is baj. Ez a Mi közös nagy pillanatunk volt. Azoknak a nagybetűs ETO szurkolóknak a pillanata, akik így is a csapat mellett maradtak, akik nem a stílus, és a jó PR miatt járnak ki mérkőzésre, hanem azért mert ez az életük része. Azoknak a nagy pillanata akik örömmel hallgattak bele a meccs előtt a régi, az igazi ETO indulóba, amiért külön köszönet jár az illetékeseknek azt hiszem.

Felejthetetlen élmény volt a tegnap este. Szomorú, ugyanakkor felemelő és gyönyörű élmény. Még egy hétvége Debrecenben, aztán valami tényleg véget ér. De mint ahogy azt tegnap annyiszor elénekeltük, mi sose halunk meg. Jövőre jön a harmadosztály, de mi ott leszünk akkor is.



Győri gyors: Koltai el

#

A mai nyomtatott Kisalföldben jelent meg egy hosszabb interjú Koltai Tamással, amiből a kiragadott lényeg ennyi:

Most hogyan Tovább?
– Talán nem nagyképűség, de a harmadik vonalban még nem szeretnék futballozni. Jó néhány évem lehet még az első osztályban.
Vannak már ajánlatai?
– Érdeklődők vannak, konkrét ajánlatom még nincs. A menedzseremmel naponta egyeztetünk ezekről. Ha már így hozta a sors, szívesen kipróbálnám magam külföldön. Május végére, június elejére eldőlhet, hogy hol folytatom.
Előfordulhat, hogy egy másik győri csapat, a Gyirmót NB I-es lesz. Ha hívnák akkor oda igazolna?
– Mivel győri vagyok, és sok minden a városhoz köt, ebből a szempontból előnyös lehetne. Nyilván nem csak rajtam múlik a dolog, s akár ez a megoldás is előfordulhat.

Szombat este biztosan Cellár véd majd a meccsen. Pogasicsnak bokaszalag szakadása van, Kamenár már elhúzott Győrből, Horváth Pedig Új_Zélandon van az utánpótlás világbajnokságon. Az is jó kérdés még, hogy ki lesz a cserekapus.


Már lehet jegyet venni szombatra

#

A klub személyesen tájékoztatott minket, de azóta a honlapra is kikerült: a szombati meccsre már lehet az online felületen jegyet venni. A szombati mérkőzésre egységesen mindenki jelképes összegért 111 Forintért válthat jegyet.

Mint azt mindenki tudja egy ideig biztosan ez lesz az utolsó első osztályú bajnoki mérkőzésünk. Legyünk kint minnél többen! #sosehalunkmeg


Győri gyors: Kamenar el

#

Kamenar hazautazott, a bajnokság hátralévő két meccsén biztosan nem véd már:

Az ETO-val volt még egyéves szerződésem, de Győrben már befejeződött a karrierem. A tulajdonos börtönben van, nem tudjuk, mi lesz a sorsa. Azt tudjuk, hogy kirobbant valami pénzügyi botrány pár hónapja, ami érintette az eddigi tulajdonost is. Napról napra sokasodtak a problémák, de sokáig nem is volt igazán fogalmunk arról, hogy mi történik körülöttünk. A legrosszabb az volt, hogy eltelt vagy két hónap, de még senki nem mondta el nekünk mélyebben a klubnál, mi is történik valójában körülöttünk. Nem csoda, hogy óriási volt a bizonytalanság. Az idei évből négy hónapnyi fizetést nem kaptam meg eddig, és így vannak ezzel a játékostársak is. Éppen ezért döntöttünk közösen arról, hogy közösen kérjük a felmondást. Ezáltal szabadon igazolható lesz mindenki, és átigazolási díj nélkül távozhatunk. A keret ettől függetlenül úgy tervezi, hogy a szezont végigjátssza. A játékosokat egy ügyvéd képviseli egyébként, aki azért dolgozik, hogy minden járandóságot megkapjunk.

forrás: csakfoci.hu


Na jó, de mi lesz szombaton?

#

Egyre aggasztóbb hírekkel lehet találkozni a szombati mérkőzéssel kapcsolatban. Ugye azt mindenki tudja, hogy hosszú ideig (reméljük persze nem túl hosszú ideig) ez lesz az utolsó hazai első osztályú mérkőzésünk. Az viszont még nem biztos, hogy ez a mérkőzés látogatható lesz szurkolók számára is, de olyat is hallottunk már, hogy máshol rendezné meg a klub. Jó mi?

Önnek nem hiányzik ebből a felsorolásból valami? - az értékesíthető jegyek listája a hétvégi forduló meccseire

Önnek nem hiányzik ebből a felsorolásból valami? – az értékesíthető jegyek listája a hétvégi forduló meccseire

Az a hír járja, hogy a a mérkőzésekre megbízott biztosítási cég mielőbb szeretné felbontani érvényes szerződését. Ez azt jelenti, hogy a hétvégi mérkőzésre még mindig nincs kijelölt biztonsági cég, aminek hiányában, rendezett biztonsági terv nélkül nem lehet megtartani nyílt kapuk előtt a meccset, ez fix. Egy másik cég lépne a helyükbe, de ebben az ügyben a végső szó a felszámolóbiztosé. A csavar ott jön ugyebár, hogy a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. által kijelölt felszámolóbiztos szigorúan a Győri ETO FC Kft. érdekeit tartja szem előtt, és jelenleg gazdaságilag jobban meg is érné zárt kapuk előtt rendezni ezt a meccset. Remek kilátások. De nem is ez a fő.

Az érvényes szerződést úgy lehet csak felmondani, ha a klub részéről Ökrös András, és a felszámolóbiztos aláírja azt. Új szerződést azonban már csak a felszámolóbiztos köthet, ami eddig a pillanatig nem történt meg. A lényeg tehát az, hogy jelen helyzet szerint szombaton nem lehet majd nézők előtt rendezni az ETO Parkban a meccset. Csütörtökön ez még változhat. Hogy miként azt nem tudni még, mert hallottunk már olyan forgatókönyvről is hogy másik meccshelyszínt jelölnek ki, de akkor is ott van az az el nem évülő változó, hogy a meccs napjára kell hogy legyen egy elfogadott biztonsági terv, így pedig még az is félő hogy időben be lehet azt nyújtani. Annyi biztos, hogy biztos még nincs ezzel kapcsolatban. Azonban ez az a meccs amit mindenkiért kell hogy nézők előtt játssza le majd a csapat, és őszintén bízom abban hogy ez összejön. Sokan (köztük én is) úgy alakítottam a munkarendemet hogy ezt a meccset még láthassam élőben. Reménykedjünk a legjobbakban.


Tovább az eszköztárra