sfefe posztjai

A tegnapi sajtótájékoztató leglényegesebb információi

#

Szezon előtti sajtótájékoztatót tartott tegnap a klub, Németh Zoltán vezetőedző, Preszeller Tamás szakmai igazgató, és Korsós György klubmenedzser szórakoztatta bájos hangján a nagyérdeműt. A lényeg nagyjából annyi, hogy:

  • A játékosok motiváltak, szólt a kinyilatkoztatás
  • Még két ember érkezhet a csapathoz
  • Minden környékbeli vidéki klubbal igyekeznek majd felvenni a kapcsolatot, összefogdosni a helyi, és környékbeli tehetségeket
  • Jövő hétfőtől lehet bérletet váltani, lesz 5.000 Forintért, a plafon 15.000 Forint lesz
  • A 15.000 Forintos bérlet mellé jár majd mez az új címerrel vagy névre szóló sál
  • Az 5.000 Forintos bérletet váltóknak féláron lesznek a fenti termékek
  • A meccseket a tervek szerint szombatonként 17 órától rendezik
  • Csak a Nyugati lelátó lesz nyitva a mérkőzésekre
  • A meccsjegyek 500 Forint és 1.500 Forint között lesznek
  • A jövő hét elején már lesz sorsolás állítólag

Dióhéjban ennyi, bő egy hónap múlva indul a bajnokság, lassan lehet készíteni a mezeket, sálakat, a hangszálakat, és a szotyis zacskókat.


Gyors összegző az eddigi két felkészülési mérkőzésen pályára lépőkről

#

Sokan még mindig neveket tanulunk a következő szezonra, miközben kezd kialakulni a végleges névsor a csapat háza táján. Eddig két felkészülési mérkőzésen vagyunk túl, a következő szombaton vár ránk 11 órakor idehaza, de addig is nézzük meg miből főztünk az első két meccsen:

Horváth D., Deli, Köles, Nagy Á., Kelemen, Kozma, Németh M., Pongrácz, Dávid, Lénárt, Medgyes, Kerékgyártó, Szabó B., Vankó, Weitner, Illés, Mayer, Horváth R.

Különösebben realisztikus hír további érkezőkről igazából nincs, úgy hogy ideje lesz séró alá vésni ezeket a neveket, mert jövőre valószínűleg ez lesz annak a csapatnak a gerince, amelyik feljut minden reményünk szerint a másodosztályba. De ennyire ne fussunk előre, előbb egy sorsolással is beérnénk már.


Még két hét a sorsolásig

#

A nevezések véglegesítése után, várhatóan két héten belül jelenik meg a labdarúgó NBIII 2015/2016-os idényének a sorsolása. A tervek szerint három csoportban húsz csapat versengett volna, a bajnokság augusztus elsejével rajtol.

Az info az nb3.hu oldalról van. Lassan ugyan, de mi is barátkozunk ezzel az oldallal.


NBIII – Gyorstalpaló

#

Egy ideje már él a következő szezonra érvényes aktuális versenykiírás, gyorsan kiszedjük a lényeges információkat, hogy ne kelljen mindenkinek küzdenie a jogi szöveggel, és egyből rá tudjunk cuppanni a lényegre. Szóval:

nb3_kiiras

A képre kattintva az egész versenykiírás olvashatóvá válik. via: dokumentumtar.mlsz.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tovább →



Koltai @Videoton?

#

Nem szoktam, és nem szeretek átigazolási pletykákat megírni, de azért azt ezt most itt hagyom:

A Rangadó.hu hétfői értesülése szerint mégsem jön össze a gyirmótiak újabb komoly erősítési terve, mert Koltai Tamás a bajnoki címvédő Videoton színeiben játszik a továbbiakban.


Néhány friss infó az NBIII-ról

#

Az NB I-es csapatok jogosultak tartalékcsapatot indítani az NB III-ban. A csapatok többsége él ezzel a lehetőséggel, ezért az NB III-as bajnokság három 20 csapatos csoportban zajlik jövőre. Emlékezetes, hogy az NB I-esek második csapata – amelyben legfeljebb három 23 év feletti játékos lehet, – nem juthatnak fel a másodosztályba, de gyenge szereplés esetén kieshetnek a megye I-be. Az első osztály küzdelmei július 17-én indulnak, és a jövő nyári Eb-döntő miatt május 8-án zárulnak. Az NB II-es és az NB III-as bajnokság augusztus 3-án rajtol. Az NB II-es bajnokság is 16 csapattal indul, de a 2016/2017 szezontól 20 csapatosra duzzad fel. Ennek érdekében szükség lesz feltöltésre, amelyről a Versenyigazgatóság jogosult dönteni a Versenyszabályzat előírásának megfelelően. A bajnokság végén az első két helyezett jut fel az élvonalba, míg az utolsó kettő az NB III-ba esik ki, ahonnan 6 csapat jut majd fel a második ligába (a három ligából összesen). Így lesz 2016/17-ben 20 csapatos az NB II. – via mlsz.hu


#jegyzet

Majd lesz valahogy…

#

Lassan már azért szerettem volna összekalapálni egy NBIII. gyorstalpaló bejegyzést, de az valami egészen elképesztő, hogy 2015. június 2-án sincs még érvényes és elfogadott versenykiírás a kicsit több mint egy hónap múlva rajtoló következő szezonra. Azt azért mellékesen szeretném megjegyezni, hogy a női futsalbajnokságnak többek között már hetek óta kész. Ehhez képest a felnőtt nagypályás bajnokságok kiírásáról csak a törökgáborelemez féle megszellőztetett hírekből lehet tudni valamit, ott is csak az első osztályról, bár ameddig vissza nem jutunk engem igazából rohadtul nem érdekel hogy játszik egymással a Felcsút és a Paks családok által megtömött széksorok előtt.

Tovább az eszköztárra