Készítette: harmos Noémi

Készítette: Harmos Noémi

Nem is tudom hol kezdjem. 111 évvel ezelőtt illene elkezdenem de ott személyes tapasztalatból persze nem tudom. Esetleg 1963-ban, az első bajnoki címnél. A nyolcvanas években, az aranykorban, vagy két évvel ezelőtt az újabb bajnoki címnél. De nem itt kezdem.

Ott kezdem amikor édesapám kihozott magával először a Rába ETO stadionhoz. Nem volt meccsnap, csak megmutatta hol játszik az egyetlen csapat nyugaton. A portán azonnal beengedtek minket, persze menjünk, nézzünk körül nyugodtan. Győrfi László volt az edző akkoriban, aki amikor észrevett minket a lelátón a pályáról az ölébe vett, és körbe vezetett a pályán.

Sok év, és mérkőzés telt el azóta. Sok személyes élménnyel lettem gazdagabb a tegnapi meccsig. Rengeteg szép emlék amit örökre magammal viszek. A tegnapi meccs emlékét biztosan. Apukámmal mentem, ahogy a kezdetek kezdetén. Azt hiszem így is illett.

Nem adta élőben országos média ezt a mérkőzést. Kevés videó, és fénykép látott a személyes médián kívül publicitást a tegnapi mérkőzésről. Alig említik meg, hogy milyen katartikus élmény volt a tegnap este az utolsó fél óra mindenkinek. Nem a gólok miatt, én a másodikat a könnyeimtől már nem láttam. A harmadikat is csak alig. De tudjátok mit? Nem is baj. Ez a Mi közös nagy pillanatunk volt. Azoknak a nagybetűs ETO szurkolóknak a pillanata, akik így is a csapat mellett maradtak, akik nem a stílus, és a jó PR miatt járnak ki mérkőzésre, hanem azért mert ez az életük része. Azoknak a nagy pillanata akik örömmel hallgattak bele a meccs előtt a régi, az igazi ETO indulóba, amiért külön köszönet jár az illetékeseknek azt hiszem.

Felejthetetlen élmény volt a tegnap este. Szomorú, ugyanakkor felemelő és gyönyörű élmény. Még egy hétvége Debrecenben, aztán valami tényleg véget ér. De mint ahogy azt tegnap annyiszor elénekeltük, mi sose halunk meg. Jövőre jön a harmadosztály, de mi ott leszünk akkor is.