ötéves terv

A blogolás sok mindenre rákényszeríti az embert.

Például arra, hogy 199 forintért megvegye a Nemzeti Sport print változatát azért, hogy tökunalmas és semmitmondó exkluzív interjúkból tudjon meg fontos információkat.

(Közben meg le kell nyelni a pirulát: a címlapon Varga Roland örömködik…)

Néha azonban tényleg találni gyöngyszemeket.

Költségvetésünk biztos lábakon áll, három-négy bevételi forrásra biztosan számíthatunk. A város mögöttünk áll – sőt további szponzorok, támogatók is érkezhetnek.

(…)

Az eredeti elképzelésünk az, hogy a felnőttcsapatnak öt év alatt kell visszakerülnie az élvonalba. Persze nem sértődünk meg, ha három év alatt veszi sikerrel az akadályokat. Tisztában vagyunk vele, hogy fontos az eredményesség – ráadásul a győri szurkolók is éhesek az újabb sikerre. Győri fiatalokból, helyi kötődésű labdarúgókból igyekszünk kialakítani a keretet. Olyan játékosokra van szükségünk, akiket a helyiek szeretnek, elfogadnak és szívből tudnak nekik szorítani.

– mondja dr. Drucskó Zoltán ügyvezető.

Emlékszik még valaki a férfi kézilabdacsapat agóniájára? (Aki nem, az olvashat róla itt és itt.)

Kicsit több mint két évvel ezelőtt adott dr. Hoffmann László interjút az Origónak, amiből most idéznék egy rövid részletet.

Két éve mégis visszatért a férfi kézilabdába, és a Széchenyi ESE másodosztályú csapatánál a szakosztály támogatói körének vezetője lett. Azt mondta, cél, hogy három év alatt élvonalbeli legyen a SZESE. És úgy tűnik, most sikerülhet, hiszen veretlenül vezetik a másodosztály Nyugati csoportját.

 

Tudja, eltelt tíz év, és kellett valami újat csinálnom. Úgy éreztem, ez a feladat összeegyeztethető a civil foglalkozásommal. Décsi Gáborral és Gerháth Zoltánnal azon kezdtük el gondolkodni, hogyan támaszthatnánk fel a férfi kézilabdát Győrben. Elsőre az ETO-ra gondoltunk, de a férfi szakosztály haldoklott, morális mélyponton volt, és óriási adóssággal bírt, így kerültünk kapcsolatba a Széchenyi Egyetemmel. Arra gondoltunk, hogy egy idehaza teljesen új filozófia alapján működő klubot alakítunk ki, a tanulást és a sportot összekapcsolva dolgozunk. Amíg két éve három iskolában nyolcvanan kézilabdáztak, most tizenegy iskola segítségével már ötszáz főről beszélhetünk. A bázis és a háttér megvan, most olyan játékosokat kell nevelni, akiből majd idővel szurkoló, sőt támogató lesz. Reméljük, hogy a munka és a tanulás együttes hatása vonzó lesz.

 

Ez azt jelenti, tejes egészében győri játékosokra építene a klub?

 

A mostani tizenhatos keretben is tizenöt győri kézilabdázó van. A városban volt jó utánpótlásképzés, megvannak a hagyományok, erre kell építeni. Persze, ha feljutunk, és előrelépünk, akkor nem kizárt, hogy lesz egy-egy nem győri, esetleg külföldi játékos, de az alapfilozófiát ez sem változtathatja meg.

 

Elégedett az elmúlt két év eredményeivel?

 

Sportszakmailag talán kicsit gyorsan haladunk, de ha feljutunk, és két-három évet erősödünk az NB I-ben, akkor álmodhatunk nemzetközi kupaszereplésről.
(…)
A közelmúltban a bajnok MKB Veszprémmel játszottunk a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, kikaptunk 42-28-ra, de az egyetemi csarnokba háromezer szurkoló jött ki. Háromezer fizető néző, mert nem alacsonyítjuk le a sportágat azzal, hogy csak a telt ház miatt ingyenjegyeket osztogassunk. Ez nagyon jó visszajelzés volt arra, hogy Győrben van igény a férfi kézilabdára, a mérkőzés után több támogató is jelezte, beszállna a csapat szponzorálásába. Az a klub, amely egy lábon akar megállni, halálra van ítélve. Én hosszú távon működő klubmodellben gondolkodom, olyan klubban, amely értéket teremt, saját utánpótlással bír, ahol nem kell politikusokhoz dörgölőzni és hozzánk csapódott kalandorokkal dolgozni.

A két eset nem teljesen egyforma, de azért vannak hasonlóságok. Remélem azok, akik most az ETO feltámasztását tűzték ki céljuknak, tanulnak a kézisek hibáiból, hiszen az a csapat aztán tényleg feljutott az NB I-be, de ott a biztató kezdet után nem tudott megragadnia és retúrjeggyell vissza is hullott a másodosztályba.

Most meg annak kellett örülni, hogy nem zuhant tovább.