etofelcsút1

Bevallom őszintén, hogy nem szeretem a tömeget.
Húsz évvel ezelőtt még minden gond nélkül végignyomtam egy EFOTT-ot több ezer diáktársammal, akár nomád körülmények között is. Mostanság a Győrkőc Fesztiválon is kiver a víz.
Ugyanígy problémáim vannak azzal, ha valakik komoly lelkesedést mutatnak egy eszméért, még akkor is, ha annak célja eredendően nemes.
Ugyanakkor bőven vannak bennem ambivalens érzések, hiszen ha ez mind így van, akkor egykori miskolci egyetemistaként mi a fenéért libabőrözök, amikor a nemes selmeci hagyományokról esik szó vagy valahol felcsendül egy régen hallott diáknóta?
Persze mindig rájövök, hogy kellenek ezek a közös dolgok és az „együttmozdulásnak” is megvan a maga helye az ember életében.
Ezek a gondolatok is forogtak a fejemben a most letudott hétvégén.
Az ETO-ért aggódók és tenni akarok kétszer is megmutatták, hogy amennyiben nagy a baj, képesek megmutatni magukat. Fegyelmezetten és méltósággal.
Objektív okok miatt (értsd nem voltam a városban!) jómagam nem tudtam ott lenni egyik performaszon sem, de a megjelent tudósítások és képek jól eső érzéssel töltöttek el.
Működött a civil kurázsi és újfent bebizonyosodott, hogy sok dühös/szomorú/csalódott/aggódó/etc., de alapvetően jó szándékú és ebben az esetben az ETO-t szerető ember hallatni tudja a hangját.
Biztos vagyok benne, hogy a Felcsútnak lőtt egy gólban, Pogacsics parádéiban és a nagy küzdésben benne voltak a demonstrációk résztvevői.
Lehet, hogy ősztől nem NB-s bajnokságban játszunk, de ezen a hétvégén újra értelmet kapott a csapat neve:
EGYETÉRTÉS TORNA OSZTÁLY
Büszke vagyok arra, hogy ennek a klubnak vagyok a szurkolója.
Hajrá ETO!