Talált a kisalfold.hu egy docenst a pécsi egyetemről, aki nyilatkozott is a lapnak.

http://www.kisalfold.hu/sport/eto_-_gyori_szempontbol_az_mlsz_lehetne_a_megmento_de_mindenki_menekul/2426980/

tamas-lajos

Dr. Tamás Lajos a PTE-ÁJK Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszékéről (akit felcicomáztak a ‘a pécsi sportjogi szakjogászképzés programvezetője‘ jól hangzó, de önmagában semmit sem jelentő titulusával) többek között a következőket mondta:

“A legnagyobb gond azonban az, hogy a következő évi NB I-es induláshoz szükséges licencfeltételeknek megfeleljenek. Ilyen körülmények között ezt úgy tűnik, nem lehet biztosítani. Az NB III-as indulás is nehezen elképzelhető, mert ha a tartozások miatt új sportszervezet jön létre, akkor nincs jogelőd, akitől átvehetné az indulás jogát, így annak a legalacsonyabb osztályban, vagyis a megyei bajnokságban kell elindulnia. Ez katasztrófa lenne Győr szempontjából, akár a szurkolókat, akár az utánpótlást vagy a várost nézem. Hogy kinek kellene tennie ez ellen? Morális szempontból talán a magyar futball jövőjéért felelős Magyar Labdarúgó Szövetségnek. Nem hagyhatja eltűnni a futball térképéről a patinás ETO-t. Úgy látom azonban, az ügytől, annak megoldásától mindenki menekül.”

Nem akarom bántani a bácsit – a Kisalföldet már igen!-, de ez az online felület olyan jellegű kitöltése, hogy dobjunk valami koncot a népnek – különösebb kockázat nélkül.

Röviden összefoglalva a NAGY SEMMI. Az ötéves lányom, aki épp eleget hall apa hóbortjáról pár év múlva összerakna egy ilyen okfejtést. Ha nem éppen már ma.

Na jó! Leírom. Ez az, amikor a sajtó nem veszi komolyan azokat az olvasókat, akikből él.

A szerző Cs. Attila felelőssége ott van, hogy egy olyan városban, ahol elég szép számmal élnek és dolgoznak Pécsen végzett jogászok, legalább megkérdezte volna tőlük, hogy mi a docens úr szakmai megítélése?

Én nem túl nagy utánajárással már nagyjából tudom. A részleteket egy potenciális személyiségi jogi per miatt nem írom le.

Talán jobb is, hogy nem ment bele komolyabb szakmai okfejtésbe.

Igazán örvendetes, hogy drukkol az ETO-nak, de remélem, ha igazi segítség kell, nem hozzá fogunk fordulni.